Net-kaland: 5. fejezet

Ó, Mr. Leary!

2015. szeptember 30. - Julie V. Scott

Kedves olvasóim!
Első körben szeretném nektek nagyon-nagyon megköszönni a feliratkozásokat, a kommenteket facebookon, illetve itt, valamint Wattpadon is! El sem hiszitek, hogy mennyi erőt és szeretet kapok tőletek!
Másod sorban hihetetlen öröm, hogy alig 2 napja került fel Wattpadra a történetem, s már a 19. helyen áll romantikus kategóriában a toplistán!
Harmadrészt pedig ezúton is szeretnék nagyon boldog 18. születésnapot kívánni egyik olvasómnak, Farkas Fanninak! :)

Most pedig átadom a terepet Chloenak és Dylannek!

Wattpad link:
https://www.wattpad.com/171431606-net-kaland-5-fejezet-%C3%B3-mr-leary

Figyelem! A fejezet obszcén szavakat tartalmaz!

 

Chloe

- Még mindig nem tudom felfogni, hogy egyszerűen csak ott hagytad…- méltatlankodik Annabeth.
- Pedig igazán felfoghatnád végre – csapom le a kávésbögrét az asztalra.
- Hű, de hisztis valaki ma reggel – csattan fel Beth, s hozzám vágja rózsaszín nyuszis mamusza egyik felét, a plüss lazán pattan le rólam.
- Egyszerűen nem akarok róla beszélni, oké? – Sóhajtok fel, s elcsoszogok mellette egészen a szobámig. Bosszúsan, trappolva jön utánam, amikor megszólal a csengő.
- Ez megmentett! – Rivall rám, s kivágja a bejárati ajtót. – Miben segíthetek?
- Te ki a franc vagy? – Hallom az ismerős, arrogáns hanghordozást, s kirontok kettejük közé, mielőtt komplett háborút indítanak el.
russian-model-with-hair-that-is-red-and-on-fire-700x933.jpg- Maia! – kiáltok fel csoporttársamat látva. – Bőröndök?
- Chloe – biccent felém vigyorogva. – Szabad még a szoba?
- Ami azt illeti… - kezdeném, de már be is sétál a cuccaival együtt a nappaliba. Szaggatott farmernadrágot visel, tornacipőt, szegecsekkel kirakott mellényt és laza felsőt. A tavalyról már jól ismert fekete rasztafonatait tűzvörös loknikra cserélte.
- Ki a szöszi? – Bök barátnőm felé, mire az durcás képpel válaszol.
- Annabeth Flynn, szolgálatára… hölgyem – teszi hozzá gúnyosan.
- Maia Stevens – veti oda félvállról és abban a pillanatban rá is kell döbbennem, hogy tökéletes ellentétet alkotnak.
- Hova tűntél Maia? Kerestelek első nap, de… - mindig a szavamba vág. Baromi idegesítő szokás!
- Európában turnézott az egyik kedvenc bandám, hát követtem őket. Tegnap éjjel volt az utolsó koncertjük a nyáron, nem hagyhattam ki – magyarázza.
- Tegnap Chloe is jót bulizott, nem igaz? – Beth epés megjegyzésétől a plafonon vagyok.
- Fogd be! – Dörrenek rá, de mit sem használ.
- Részleteket akarok! – dobja le magát Maia a kanapéra.
- Álmai pasija ledöntötte a lábáról, mire ő ott hagyta.
- Hogy hívják az ipsét?
- Dylan Cooper.
- Dylan Cooper, mi?! – Horkant fel Maia.
- Ismered? – Kérdezzük egyszerre döbbenten Annabethel.
- Ami azt illeti egyszer kavartam az egyik haverjával – von vállat a vörös hajú.
- Pff, ribanc. – Csúszik ki Beth száján.
- Nem lehet mindenki prűd picsa. – Vág vissza Maia, amiből kitör egy kisebb fajta macska-harc, mely már az első perctől forrt kettejük között. Kit akarok becsapni? Pusztán 10 perce vannak összezárva, már egymást ölik. Nem is foglalkozok a két ordítozó lánnyal inkább a saját gondolataimba révedek, s beballagok a menedékembe. Bebújok a paplan alá és hallgatom, ahogy az eső kopog az ablakomon. Egész éjjel esett, talán az időjárás harmóniában van az érzelmeimmel. Persze magamnak okoztam az egészet, de eszemben sem volt nemet mondani Dylannek. img-thing_1.jpgHihetetlen volt érinteni a bőrét, érezni arcán szőkés borostáját, hajába túrni, csókolni a száját. Megőrültem attól, ahogy a karjaiban tartott és magaménak tudtam. Akkor és ott nem számított semmi más, csak az, hogy vele legyek. De be kell lássam, hogy ez egy nem működő kapcsolat, hiszen egy ábrándba szerettem bele, egy férfi elképzelt valójába. Dylan pedig nem Coop3r, annak ellenére, hogy a kettő egy személy. Lehetetlen, hogy pontosan olyan legyen, mint elképzeltem. Erősen tudatosítom magamban, hogy az csak egy álomkép, amiből jobb, ha minél előbb kiábrándulok. Fejemre húzom a takarót, behunyom a szemem és pontosan látom magam előtt az éjjel történteket. Azt, ahogy kihámozott a ruháiból, ahogy végigcsókolta a vállam, az egész testem. Harapta a számat, beletúrtam a hajába és karmoltam a hátát. Színtisztán érzem még mindig, ahogy meztelen testünk egybe olvadt, s lágy sóhajjal adtuk át magunkat az élvezeteknek. A bőröm libabőrös lesz az emlékekre, s izgalmam csillapításaképp előbújok a takaró alól. Arcom izzik a rá kiült pírtól, s nem bírok magammal. De bármennyire is akarom őt, el kell engednem. Mert semmi értelme annak, hogy olyan álomba hajszolom magam, ami úgy is katasztrofális véget érne. Számunkra nincs jövő, ezzel ő is pontosan tisztában van.

Megcsörren a telefonom: Dylan hív. Nem veszem fel, biztosan ugyan azt mondaná, amit én neki. Hiba volt, nem lett volna szabad megtennünk, akármennyire éreztük ott és akkor helyesnek. Mélyet sóhajtok, s hagyom, had csörögjön. Az 5. hívás után feladja, én pedig elmorzsolok néhány könnycseppet a kettőnk röpke múltjának.

- Szia, édes! – Jön be hozzám később Beth a szobába. – Hogy vagy?
- Hogyan is lehetnék? – Ülök fel az ágyamon, s a falnak döntöm a hátam.
- Maia a konyhában vár. Azt mondta, hogy szeretné kibérelni a szobát, de hiába mondtam neki, hogy én már megtettem, valami rókalyukat emlegetett.
- Hát persze, a lyuk – mosolyodom el, s kimászom. A hideg parketta szinte sokkolja a lábujjaimat.
- Beavatnátok? – Kérdezi Annabeth tanácstalanul, mikor megölelem Maiát. Még tavaly találkoztunk a kampuszon, mikor beült mellém az egyik előadáson. Azonnal megkedveltem a vadóc nőt.
- Gyere, Vadócka, ugrasszuk ki a nyulat a bokorból – kacsintok Maiára.
- Aha, mert, hogy rókalyuk… Én is értem ám a poént! – Féltékenykedik Beth.

11546-open_door_edited_630w_tn.jpgUgyan emeletes házban lakunk, de miénk a tetőtér. Az egyik szekrény mögött pedig különös világ rejtőzik, valami hasonló, mint Narniában, persze beszélő oroszlánok és kentaurok nélkül. Maiával nekiveselkedünk eltolni az egyik nagy cseresznyeszínű könyvespolcot, Beth pedig húzni kezdi. Nehezen, de sikerül kiszabadítanunk a mögé rejtett díszes faajtót.
- Azta! – Tátja el a száját Annabeth.
- Bizony – vigyorgok rá, majd kinyitom az ajtót és felsétálok a mögötte lévő csigalépcsőn. Egy apró, de otthonos kis szobába vezet a néhány lépcsőfok, mely gyönyörű faborítást kapott, s egy hatalmas kovácsoltvaságy foglalja el a nagy részét. Maia lehuppan az ágyra, egyből kényelembe is helyezi magát.
- Na, mennyiért adod ki a Rókalyukat nekem?
- Hagyd, majd megbeszéljük – legyintek, s lerobogok a lépcsőn.
- Én erről miért nem tudtam? – Mérgelődik Annabeth.
- Megfeledkeztem róla – vonom meg a vállam, s a hűtőhöz lépve kiveszem a tejet, tálkába öntöm, bele pedig Chocapicot.
- Kösz, hogy megkínálsz! – Duzzog tovább.
- Még, hogy én vagyok ma hisztis… - mondom és lehuppanok a kanapéra. Bekapcsolom a tévét, s valami idétlen szappanoperát kezdek nézni unalmamban. Szombat délután, én pedig a itt görnyedek. Szívás. Igazi egyetemista élet!

Nem sokkal később Maia robog le a lépcsőjén, bevágva közém és az unalmas műsorom közé.
- Öltözz, bulizni megyünk! – Szinte csillognak a szemei.
- Én? – Horkantok fel, s végig nézek a lila, macskákkal díszített pizsamámon.
- Rád fér egy kis átalakítás, az biztos – húzza el a száját, s gondolkodni kezd. – Mit szólnál némi ombrehoz?
- Mit csinálsz? – Pislogok rá.
- Ó, ember, hol élsz te? Nem hallottál még az ombre hajfestésről? Tudod, amikor átmenet van a hajadban két szín között…
- Ja, hogy az! – Kezd rémleni valami, hogy a kampuszon mindenkinek hasonló a frizurája. Az összes barna hajú lány szőke hajvégekkel érkezett vissza a nyári szünetről.
emily_rudd_9_by_flowerbloom172-d96slcj.png- Lehetne, mondjuk fekete a teteje, az alja pedig maradna természetes. – Mondtam már, hogy Maia önjelölt fodrász? Nem? Persze, hogy nem… - Csinálhatom hajszínezővel is, úgy néhány mosás után nem fog látszani – forgatja a szemeit.
- Csináld – vonok ismét vállat, közönyösen fogok fel ma mindent.
- Tényleg? – Szinte repked örömében, s már hozza is a kis felszerelését, köztük a laptopját, a telefonját és a hajfestős cuccait. Elindítja Adam Lambert - Ghost town című számát, leültet a konyhaasztalhoz, s hajamat kifésülve festeni kezdi.


- Mi ez a nagy mulatozás? – Masírozik ki Annabeth a szobájából egy almát majszolva. – Hűha! – Teszi hozzá, mikor meglátja feketében és aranybarnában pompázó loknijaimat.
- Dögös lett, nem? – Vigyorog hol rám, hol Bethre Maia.
- Fekete?
- Fekete! – Vágom rá határozottan, már-már büszkén.
- Hova is készültök? – Dobja ki a szemetesbe az almacsutkát.
- Igen, hova is? – Fordulok Maia felé érdeklődve.

 

New York egy eldugott utcájában ácsorgunk, vörös csipkeruhám alá befúj a hideg szél, a bőrkabát mit sem használ. Annabeth mellettem vacog rózsaszín mini ruhájában, Maia pedig a kidobóval alkudozik. Odabentről hangos elektronikus zene szűrődik ki, a sorban mögöttünk néhány túlcicomázott lány táncol. Percek telnek el, mire nagy nehezen bejutunk a díszes terembe, melyben egy bizonyos Brian Leary 27. születésnapját tartják. Maia váltig állítja, hogy meg vagyunk hívva, de fogalmam sincs róla, hogy ki a srác. Magas sarkúmban a ruhatárhoz battyogok, s leadom a saját, illetve a lányok kabátjait. Már a bárpultnál találom meg őket, Beth hosszú lábait keresztberakva Martinit kortyolgat, majd a benne lévő olajbogyót forgatja a nyelvén, Maia pedig egy vonzó, 25 év körüli férfival beszélget, közben pedig fenékig érő haját lóbálja. Még mindig nem tudom felfogni, hogyan került ez a hajzuhatag a raszta helyére.
bar-scene_1.jpg- Egy korsó csapolt sört kérek – mondom a pultosnak, mire az végig mér.
- Elmúltál már 21?
- Netán a személyimet nem kéred? – Vetem oda az epés választ.
- Nem épp kifinomult ital egy ilyen szép hölgynek – próbál udvariaskodni.
- Úgy nézek ki, mint akit ma érdekel a kifinomultság?
- Bocs, jégkirálynő! – Csapja le elém a hideg italt, majd hátat fordítva ott hagy. Ma mindenki idegbeteg? Vagy talán csak én vagyok túl hisztis… Még mindig bennem van a Dylannel töltött éjszaka. Na, nem! Ezt most rögtön ki kell vernem a fejemből… Elindulok Beth felé, de már nincs egyedül. A szememet forgatom, hihetetlen, hogy mindenki flörtöl, én pedig magányosan ácsorgok a söröm kíséretében. Leülök a bárpult végébe, körbe nézek, hogy valaki figyel-e, majd magamba döntöm az egész korsó italt. Az asztalra csapom, jelezve, hogy kérem a következőt, helyette azonban egy adag whiskey jelenik meg. Jellegzetes illata azonnal megcsapja az orromat, de gondolkodás nélkül iszom egyiket a másik után.

Néhány ital után már kellőképp jól érzem magam, s egyhelyben ülve dobolok a bárszék szélén a lábammal, s énekelem a lejátszott dalokat, míg meg nem hallom Robin Schulz Sugar című számát. Leugrok a székről, s igyekszem egyenesen a táncparkett közepére férkőzni. A tömeggel együtt kezdek táncolni a ritmusra, behunyom a szemeimet, átadom magam zene lüktetésének. Kisvártatva egy izmos testet érzek az enyémnek feszülni, egy pillanatra átfut az agyamon, hogy olyan érzés, mintha Dylan lenne, ám fejemet felé fordítva egy másik férfit látok. Hozzám simulva énekel a fülembe, hangja kellemes, férfias. Még néhány számon keresztül táncolunk, majd megfogja a kezem és ismét a bárpultnál találom magam. Kikér két koktélt, s habár fogalmam sincsen róla, hogy micsoda, kortyolgatni kezdem. Hihetetlenül jól esik a gyümölcsös íz a tánctól felhevült testemnek.
large_30.jpg- Hogy hívnak? – Kérdezi néhány hatalmas korty után. Csak most látom, hogy mennyire ki van gyúrva, fehér ingjén átütnek az izmai. Fekete csokornyakkendője kiemeli arcán a borostát, fehér fogai pedig rikítanak a félhomályban, ahogy rám villantja csábos mosolyát.
- Chloe Garcia – nyújtom felé a kezem.
- Örülök, hogy megismerhetlek – feleli, s ahelyett, hogy kezet fogna velem, felemeli kinyújtott karom, s apró csókot lehel a kézfejemre. – Brian Leary vagyok.
- Ó, az ünnepelt! – Világosodok meg. – Boldog születésnapot!
- Hidd el, boldoggá tetted – vigyorog tovább, én pedig elpirulok, s csak reménykedni tudok benne, hogy nem látja, mennyire zavarba hozott. Kínos csend telepedik ránk, bár nem tudom eldönteni, hogy pillantása elismerő, vagy csak vágyakozó. Röpke gondolkodás után azonban rájövök: teljesen mindegy, míg így bámul rám. Keresztbe fonom lábaimat és áldom az eszemet, amiért indulás előtt leborotváltam őket…
Percekig csak kortyolgatom a koktélomat, míg Maia le nem ragad mellettem.
- Brian! Ezer éve… - öleli át újdonsült hódolómat.
- Hogy vagy Maia? – Mosolyog rá barátnőmre a férfi.
- Kösz, remekül – kacsint rá. – Látom, jól szórakozol az én kis lakótársammal – bök oldalba, amitől kis híján kiesik a kezemből a pohár. Azt hiszem sokadik italomnál járva ideje lenne befejezni.
- Hol dugdostad eddig előlem Chloet?
- Persze, hogy aztán kedvedre játszhass, mi?
- Ugyan már, Maia, hiszen ismersz! – Mentegetőzik a férfi.
- Igen, ismerlek Brian, pontosan ezért mondtam – telepedik le közénk a vörös hajú. Beszélgetésük felét már fel sem fogom, kóvályog a fejem.
- Elnézést, ki kell mennem a mosdóba – mondom, s igyekszem kibotorkálni, mielőtt kidobnám a taccsot. Körülöttem a világ lelassul, csak vonagló testeket és villódzó fényeket látok. Meg egy Dylanre emlékeztető alakot a sarokban ücsörögve. Tényleg túl sokat ittam, már képzelődöm is…
Épp, hogy beérek a mosdóba, s van időm a vécékagyló fölé hajolni, mikor kijön belőlem minden, amit ma fogyasztottam. Percekig csak öklendezek, undorodom a belőlem feljövő italok egyvelegétől. Beth kezd dörömbölni az ajtón.
- Chloe, jól vagy?
- Kicsit sokat ittam – mondom, miközben kinyitom a reteszt. Kitárja az ajtót és lerogy mellém.
- Szörnyen festesz!
- Úgy is érzem magam – felelek, s újabb adagot ürítek a gyomromból.
- Tessék, víz – húz elő a táskájából egy kis üveg ásványvizet. Lassan kezdem kortyolgatni, élvezem, ahogy lehűti a felmart nyelőcsövem.
- Köszönöm – motyogom, míg Beth simogatja a hajam.
- Hát, most legalább bepótoljuk azt a három évet, amit kihagytunk. Bár jobb lett volna nem a lerészegedéssel kezdeni.
- Annyira sajnálom! – Zokogni kezdek, s magam sem tudom, hogy kihez szól a mondandóm. A szívem mélyén Dylanhez, amiért ott hagytam, de azt is sajnálom, hogy Bethel éveket veszítettünk el, míg az apja valami luxus prostit magasztalt. Pillanatok alatt törik össze körülöttem a védelmező burkom, s magamba roskadva lépek át egy másik dimenzióba. Még hallom, ahogy Annabeth a nevemen szólít, de reagálni nem tudok.

large_27.jpgKésőbb egy lesötétített autó hátsó ülésén térek magamhoz. Jobbra, majd balra kapkodom a fejem, hogy merre járhatok, míg észre nem veszem a mellettem ücsörgő Briant.
- Elájultál – mondja lágy hangon.
- Sajnálom, nem így terveztem az estét. Azt hiszem tökéletesen sikerült bemutatkoztam.
- Ugyan, mindenkivel előfordul, hogy többet iszik a kelleténél – mondja, s szájához emeli a pezsgős poharát. Megigézve nézem, ahogy ádámcsutkája fel-le jár, mikor kortyolja a gyöngyöző italt, aztán pedig lágyan lenyalja ajkáról a maradékot. Észre sem veszem, hogy alsóajkamba harapok, míg hozzá nem ér, s ki nem húzza az érzékeny bőrt a fogaim közül. Zavaromban igyekszem elterelni a témát.
- Maia és Annabeth hol van?
- Az előttünk lévő autóban – mutat előre, miközben egy gomb segítségével lehúzza a térelválasztó üveget. Egy egyenruhát viselő férfi vezeti a kocsinkat, aprót biccent a visszapillantó tükörbe, majd Brian is válaszul, azzal pedig ismét felemelkedik a sötét fal. Tökéletesen el vagyunk szigetelve a világtól, egy percre a fejembe ötlik a gondolat, hogy talán azt sem hallaná senki, ha kiáltanék. De miért is tenném? Brian úriember, ha rám akart volna mászni, már megtehette volna.

- Nem kívánsz? – Legszívesebben az ajtóba verném a fejem, amiért ezt képes voltam hangosan kimondani. Értetlenül néz rám, úgy érzem, magyarázkodnom kell. – Ki voltam ütve és te nem tettél semmit.
- Úgy nézek ki, mint egy nekrofil?
- Ne haragudj, én…
- Ha tudnád, mit tennék veled – fogja arcomat jobb markába, enyhén szétnyílt ajkakkal nézek a szemébe. Egyszerűen megigéz az a csokoládébarna szempár. Annyira más, annyira különleges.
- Miért nem teszed? – Suttogom, de választ már nem kapok. Az autó beparkol, Brian kiszáll, begombolja öltönyét, s átsétál az én oldalamra, hogy kinyissa az ajtót. Botladozva szállok ki, ő pedig gyengéden karjába von, hogy ne essek el. Még látom Maiat és Betht, ahogy eltűnnek a bejárati ajtó mögött, de tárva hagyják azt előttünk. Brian a karjaiba kap, így sétál fel velem a harmadik emeletre. Arcomat a vállába temetem, egyrészt biztonságban érzem magam, másrészt pedig bődületesen isteni az illata.

Meg sem áll az ágyamig, leültet, leveszi rólam a cipőmet és rám húzza a takarót. Az ágy szélére telepedik, csókot nyom a homlokomra.
- Bátorkodtam beütni a telefonodba a számomat. Megtennéd, hogy ha felébredtél felhívsz?
- Mi lenne, ha nem mennél el?
- Te is tudod, hogy most az alkohol beszél belőled.
- Talált süllyedt, Mr. Leary!
- Szép álmokat Chloe! – Mosolyog rám hibátlan fogsorával még búcsúzóul, én pedig megrészegülten borulok álomba.

Ám álmomban a megnyugvás helyett nem látok mást, csak Dylant és a csókjait, ahelyett, hogy Brian csalogatna magához. Bármennyire is próbálok menekülni az álomképek elől, csak is ő jár a fejemben. Már pedig sürgősen el kell felejtenem, ha valaha is normális kapcsolatot akarok kezdeni. De miért ne lehetne épp Dylan a tökéletes férfi számomra? Hát, azt hiszem erre a választ csak Mr. Leary tudhatja…

 

Dylan

large_15.jpgAz egész rohadt napban csupán néhány dolgot gyűlölök. Az első, hogy felébredtem és Chloe nem volt mellettem. A következő, hogy hiába hívtam telefonon, nem válaszolt. A harmadik, hogy Collin meggyőzött: menjek el valami haverjának a születésnapi partijára. A negyedik, hogy Cecily volt az első, aki kiszúrt a bárpult mellett és rám ragaszkodott. Végül egy félreeső boxba menekültem előle. És az utolsó. Gyűlölöm, hogy nem volt bátorságom behúzni annak a kreténnek – ünnepelt ide, vagy oda -, amiért a táncparketten fogdosta Chloet. Mi több, gyűlölöm, hogy Chloe épp Brian Learyért, a dúsgazdag, elkényeztetett seggfejért dobott.

 

 

 

 

 

Képek: google

 

 

sans2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://juliev.blog.hu/api/trackback/id/tr797867306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Alettaa99 2015.09.30. 09:43:11

Már alig várom a következő részt

bubika02 2015.09.30. 19:00:13

IMÁDOM *-* remélem holnap már kapunk új részt ♥

Julie V. Scott · http://juliev.blog.hu 2015.09.30. 19:03:49

@Alettaa99: Sietek vele, ígérem! :)
@bubika02: Ha terveim szerint haladnak a dolgok, meg is kapjátok holnap! <3