Kedves olvasóim!

Meghoztam a 8. fejezetet! Külön szeretnék még kedveskedni nektek ezzel a csodás rajzzal, melyet Tuboly Gabi készített a főszereplőkről. Na, ki ismer rá, ki-kicsoda?

Valamint a facebook oldalamat (link) is érdemes figyelni, hiszen ha ti is szeretnétek, szeretnék indítani nektek egy játékot, melyen Net-kalandos ajándéktárgyat nyerhetnétek!

Figyelem! A fejezet erotikus jelenetet tartalmaz!!!!

Chloe

Emlékszem, 16 éves voltam, mikor megismertem az első és egyben egyetlen férfit, aki összetörte a szívem. Zachary mindössze 2 évvel volt nálam idősebb, s egy buliban találkoztunk, ahova Beth és közös barátnőnk, Victoria vitt el. Életemben először ittam alkoholt, s az volt a házibulijaim történelmében is az első.

Nagyjából harmincan lehettünk, én voltam a legfiatalabb. Nevetnem kell, ha arra gondolok, mennyire féltem mindentől. Rettegtem beszélni a fiúkkal, ezért a lányok belerántgattak az üvegezésbe. Eleinte nem volt gondom a játékkal, míg el nem kezdett durvulni. Az egyik fiú kipörgetett, magas volt, cingár, kosaras mez és nadrág volt rajta, meg térdzokni. Idétlen volt az elálló füleivel és a bárgyú mosolyával.
- Szűz vagy még? – Hallatszott a kínos kérdés, mire mindenki felém fordította a fejét. Ezernyi szempárt éreztem magamon, borsózott a hátam.
- Chloe, válaszolj – bökött oldalba Vic, mire megköszörültem a torkomat. Bethre pillantottam, aki aggódva nézett vissza rám. Tudtam, hogy ciki bevallani nekik, hogy az vagyok, így hazudtam.
- Nem, nem vagyok szűz – húztam ki magam hazugságom közben. Füttyszó hallatszott mellőlem, egy bozontos hajú, rocker fiú szájából. Jól láthatóan végigmért, amitől én belepirultam a piros pulcsim ujjába. Egy szánalmas tinédzser még szánalmasabb utánzata voltam.
- Te jössz – vigyorgott rám a bozontos, mire megfogtam a kólás üveget, s megpörgettem. Lélegzetvisszafojtva vártam, kinél áll meg ezúttal palack. Épp a kosarast szemelte ki magának, s határozottan mutatott rá az üveg szája.
- Felelsz, vagy mersz? – Kérdeztem, mire idétlenül felvihogott.
- Persze, hogy merek, édes! – Nagyon menőnek érezte magát, de feltett szándékom volt, hogy letöröm cseppnyi férfiasságát.
- Mit szólnál egy csókhoz? – Húztam fel a szemöldököm, ő pedig – szerinte – csábos vigyorral jutalmazott.
- Veled bármikor.
- Nem, nem velem – nevettem fel. – Vele! – Mutattam a bozontosra. Mindkét fiú kikerekedett szemekkel pislogott rám, mi pedig a lányokkal egymást támasztva nevettünk rajtuk, a többiek összesúgtak a körben.
- Szivatsz? – Rivallt rám a kosaras, mire a bozontos szúrós pillantást vetett rá.
- Beszari vagy, Olson?
- Kussolj Zac! – Vonta össze a szemöldökét Olson.
- Na, mi lesz, nagyszájú? Csinálsz is valamit? – Jól tudtam, hogy a tűzzel játszok, de jól esett másnak kiadni magam. Így nem én voltam a szürke kis Chloe Garcia, mint az elmúlt évek mindegyikében. Mellettem Annabeth a fejét csóválta, messzire mentem. De nem akartam abba hagyni a játszadozást, aznap éjjel semmiképp. Zac felkelt mellőlem, megfogta Olson mezét, s talpra rántotta. Megfagyott körülöttük a levegő, mindenki lélegzetvisszafojtva várta a fejleményeket. Mikor a két fiú a másik ajkára tapasztotta a sajátját, üdvrivalgás tört ki, ám én csak nevetni tudtam. Annyira szürreális volt számomra, hogy két fiú csókolózik pusztán azért, mert én azt mondtam.
- Na, kicsikém, most én pörgetek – nézett rám Zac, s ellentmondást nem tűrő volt a hangja. Megszeppentem. Határozottan pörgette meg az üveget, s mindeközben engem szuggerált. Tudtam, hogy nálam áll majd meg, ehhez kétség sem fért. Előre féltem a következménytől. Az üveg megállt, Zac pedig eszelősen nézett rám.
- 7 perc mennyország, Chloe Garcia! – Honnan tudta a nevem? Máig rejtély számomra. Fejével a gardrób felé intett, én pedig éppen elszántan keltem volna fel, mikor Beth megfogta a vállam.
- Maradj, kérlek! Nem jó ötlet – suttogta, de kitéptem magam a kezei közül, s Zac után besétáltam a sötétbe. A fiú a falnak lökött, karjaira támaszkodott, kinyújtva őket a fejem mellett.
- Azt hiszed, vicces voltál? – Hangja fenyegető volt, szeme villant még a sötétségben is.
- A többiek nevettek – rántottam vállat.
- Én annyira nem szórakoztam jól – köpte felém.
- Olson pedig nem panaszkodott a csókodra – vigyorogtam, azt hittem, hogy ezennel vége a játszmának, nyertem. Tévedtem.
- Talán szívesen lettél volna a helyében – búgta, aztán az ajkamra tapasztotta az övét. Olyan vadsággal falt, hogy a mai napig beleborzongok életem első csókjába, habár ő abban a tudatban tette mindezt, hogy beavatott terepen jár.

Miután letelt a 7 perc mennyország, Zac kézen fogva vezetett ki, s ültetett le a kanapéra. A játék véget ért, a többiek pedig meredten bámultak ránk. Mi több, én magam sem fogtam fel teljesen az egészet. Ültem ott, mint akit megbabonáztak, s ami azt illeti, talán Zachary Stefano maga volt a varázslat.

A buli után teljes meggyőződésem volt, hogy többet még csak egymás felé sem fogunk nézni, de hétfőn reggel a házunk kapuja mellett állt, mikor kifelé tartottam.
- Hát te? – Hökkentem meg, mire csókot nyomott a homlokomra, s összekulcsolta az ujjainkat.
- Érted jöttem – vigyorgott a tőle megszokott, rosszfiús arckifejezéssel. Abban a szent pillanatban belezúgtam. Zachary maga volt az örvény, ami lehúzott a mélybe. Én pedig imádtam vele zuhanni.

Sosem felejtem el, ahogy megállt körülöttünk a világ, mikor besétáltunk a gimnáziumba. Beth kikerekedett szemekkel, míg Victoria büszkén nézett rám. Onnantól fordult meg velem minden, s már nem a kis Chloe Esther Garcia voltam, hanem Zachary Stefano barátnője. Beth hiába igyekezett figyelmeztetni, csak mentem a fejem után, meggyőződésem volt, hogy tényleg kellek Zacnek.

Mindaddig semmi probléma nem volt köztünk, míg nem akart többet. Azaz lefeküdni velem. Már vagy egy éve együtt voltunk, de reménykedtem benne, hogy megvárhatjuk a dologgal a végzős bált, ami csak néhány hónapnyira volt. Egy délután becsalt a fociöltözőbe, hogy mutatni szeretne valamit, én pedig naivan követtem. Ám ott vadul az egyik szekrénynek rántott és csókolózni kezdtünk. Eleinte még élveztem a dolgot, aztán mikor a melltartómhoz nyúlt, elbizonytalanodtam.
- Zac, ne itt – suttogtam, miközben kicsit eltoltam magamtól.
- Ugyan már, édesem – csókolt a nyakamba. – Olyan régóta várok erre a percre. Miért húznánk tovább?
- Zac, kérlek – néztem fel rá, mire lenyugodott. Furcsa csillogást láttam a szemében, mintha gazellára vadászó oroszlán lenne, aki néhány harapással menten széttépné áldozatát.
- Rendben – sóhajtott fel. – Mit szólnál a ma estéhez? Egy haverom bulit tart, de az emelet üres lesz.
- Csütörtök van – néztem rá értetlenül.
- Na és? Majd lógunk holnap – túrt bele vigyorogva a hajába. Őszinte lelkesedéssel csókoltam meg.

Aznap késő délután Zac eljött hozzánk, hogy elkérjen a szüleimtől.
- Jó napot Mr. és Mrs. Garcia! – Kiáltott be a konyhába úgy, mintha mindennapi esemény lett volna, hogy nálunk jár. Apám elvárásainak Zachary túl lázadó volt bőrdzsekijével és a lánccal a nadrágján.
- Mr. Stefano, micsoda meglepetés! – Tettette apám a kedvességet, de én kihallottam hangjából a megvetést. Idegesen forgattam a szemeimet. – Mivel szolgálhatok?
- Szeretném ma elvinni Chloe-t bemutatni a szüleimnek, ha engedélyét adja rá – mondta Zachary, nekem pedig leesett az állam. Miféle szülőknek bemutatás? Hazugságról nem volt szó!
- Csütörtök este? Nem lehetne holnap? – Törölgette el édesanyám az utolsó tányért is.
- Sajnos a szüleim csak ma érnek rá. De ígérem, éjfélre hazahozom Chloet!
- Éjfélre? Szó sem lehet róla! 9-re itthon akarom látni, világos? – Sosem láttam még apát ennyire határozottnak, de valahol megnyugtatónak találtam a viselkedését. Jól esett, hogy ennyire óv mindentől, legbelül teljesen boldoggá tett.
- Rendben, kilencre itthon lesz – biccentett Zac, majd hátat fordítva felvezetett a szobámba.
- Chloe, hagyd nyitva az ajtót! – Kiáltott utánunk apa, mire csak a szememet forgattam, de engedelmeskedtem neki. Mindig szófogadó, rendes gyerek voltam, sosem beszéltem vissza a szüleimnek, ahogy nem is hazudtam nekik. Éppen ezért bántott a bűntudat, mindannak ellenére, hogy valójában Zac nem mondott igazat. Persze ez nem volt mentség, hiszen vele tartottam, s nem éppen a szülei házához. Piros alapon fehér pöttyös, pántos ruhát választottam, fekete blézert és szintén fekete harisnyát aznap estére. Pontosan emlékszem arra is, hogy éppen hogyan fogtam össze a hajam. Idegesen vizslattam magam a tükörben, míg Zac az ágyamon heverészett és az oldalán csüngő lánccal szórakozott.
- Így jó leszek? – Néztem rá bizonytalanul, mire komótosan rám pislantott.
- Megfelel – vetette oda, aztán se szó, se beszéd, kézen fogva lerángatott a lépcsőn, ki az ajtón, egészen a motorjáig. Felültetett, s minden kérdés, vagy szó nélkül elhajtott velem. Nem értettem a tárgyilagosságát, a merev, kimért mozdulatokat, csak reménykedtem, hogy semmi rosszat nem tettem.

Mint odaérve kiderült, nem akármilyen buliba vitt, hanem egy egyetemista barátja házába, csupa nagykorú közé, akik megvetően néztek rám, a kis 17 éves fruskára. Félve pillantottam Zacre, aki ahelyett, hogy a többieknek próbált volna bemutatni, mint a barátnője, inkább felfelé húzott az emeletre. A szituáció már ismerős volt, ám az én gyomrom görcsben állt, hiszen nem egyszerű társasjáték, vagy beszélgetés miatt készült felvinni az egyik elsötétített szobába, hanem, hogy behatoljon egy olyan szférába, amit eddig más még nem érintett. Határozott léptekkel ráncigált felfelé, s belül jól tudtam, hogy nem jó ötlet, még sem rántottam ki a karomat a kezei közül, s rohantam hazáig. Így, idősebb fejjel már belátom, azt kellett volna tennem.

Ott álltunk egy zöld színű falakkal körülvett szobában, az ágyon hófehér ágynemű virított. Zach lazán lökött hátra a kényelmes bútorra, majd fölém tornyosulva csókolgatni kezdett. Mohón vette le rólam a cipőmet, majd a harisnyát, aztán felállított, hogy megszabadítson a ruhámtól is. Percek alatt lettem teljesen mezítelen, míg ő vágyakozó pillantásokat vetett rám. Szégyenlősen takartam el testem intim pontjait, ám ő eltolta a kezem.
- Gyönyörű vagy, ne rejtsd el magad! – Búgta, amitől cseppet megnyugodtam. Ledobta magáról a bőrdzsekijét, farmerjét, fekete pólóját, már csak az alsónadrágja borította a testét. Élesen vettem a levegőt, belém hasított, hogy talán mégsem vagyok kész erre az egészre. Talán tényleg korai itt és most Zacharyvel megtenni mindezt. De nem hallgattam arra a belső kis hangra, s hagytam, hogy tovább vetkőzzön. A szemeim elkerekedtek, ahogy megpillantottam a férfiasságát, s nem, nem a csodálattól, vagy a meglepettségtől, pusztán a félelemtől. Nemet akartam mondani az egészre, inkább hagytam volna a fenébe, de Zac nem engedett. Ledöntött az ágyra és teljesen nekem feszítette a testét, s meglepetésemre olyan lágyan csókolt, mint még soha. Ellazultak az izmaim, átadtam magam az édes kényeztetésnek, amit tőle kaptam. Libabőrös lett a testem minden érintésére.
- Zac – suttogtam két csók között. – Be kell vallanom valamit.
- Mit? – Emelte fel a fejét, haja bohókásan bozontos volt, megmosolyogtatott. Hevesen vert a szívem, ahogy megfogalmaztam a mondandómat.
- Nekem ez lesz az első.
- Nem azt mondtad, hogy nem vagy már szűz? – Nézett rám, s a homlokát ráncolta.
- Hazudtam – rántottam vállat, mire elvigyorodott.
- Legalább egyszerre veszítjük el! – Kuncogott fel, ami igazán melengette csöpp kis lelkemet. Így hát hagytam, hogy teljesen belém temetkezzen, s kis idő múlva a kezdeti fájdalmat átvegye a színtiszta élvezet. Hosszú percekig becézgetett, dédelgetett, őszinte odaadással figyelte a sóhajaimat, míg végül átadta magát a gyönyörnek.

Miután kipihente magát, lemászott rólam és közömbös arckifejezéssel elkezdte felvenni a ruháit. Felemelt szemöldökkel néztem rá.
- Mi van?
- Csak azt hittem, összebújunk, vagy valami… Egy kis meghittség… - hangom zavart volt, megsebzett.
- Gyújtsak esetleg gyertyát? – Röhögött fel, tátott szájjal néztem rá.
- Zac, ez nem vicces, ez volt az első együttlétünk.
- Ja, neked. Nekem csak a héten – vetette oda epésen.
- De azt mondtad… - halt el a hangom.
- Sok mindent mondtam, bébi!
- Mire célzol? – Hűltem el.
- Nézd, szedd össze a ruháidat és menj, dolgom van még – irritáló, nyekergő volt a hangja. Kimásztam az ágyból, s a könnyeimmel küszködve bújtam bele az öltözékembe.
- Most akkor szakítani akarsz? – Tettem fel a nyilvánvaló kérdést.
- Ugyan már, kislány, kíméld meg magad a kellemetlen részletektől – röhögött én pedig hátat fordítva kezdtem kifelé rohanni, de még utánam szólt. – Ja, menj el nőgyógyászhoz, írass már fel egy eseményutánit, nem volt rajtam gumi. – Abban a szent pillanatban meg tudtam volna fojtani. Legszívesebben teljes erőmből üvöltöttem volna, de szükségem volt az energiára ahhoz, hogy kijussak a ház elé. A pázsiton aztán összerogytam, s néhány tücsöknek sírtam el a bánatomat. Kecses énekük eltompult az artikulálatlan üvöltésem mellett, de igyekeztem lenyugtatni magam. Kisvártatva felkeltem, hogy útnak induljak, ám nem haza. Bethhez mentem, hogy elmeséljem neki az egész szerencsétlen helyzetem. Hogy kiönthessem neki nyomorult szívem minden gondját, s baját, hogy ő enyhíthessen a fájdalmamon.

Felmásztam az ablaka alatti fára, mint oly sokszor gyermekként, s bekopogtam az ablakkereten. Rettegve riadt fel az álmából, ám mikor megpillantott meglepettség terült szét az arcán. Feltolta az ablakot, hogy bemászhassak, de mire felocsúdhatott volna, már a nyakába zokogtam.
- Hé, mi történt? – Simogatta a hátamat.
- Lefeküdtem Zackel – sírtam.
- Ennyire rossz volt? – Igyekezett viccesre venni a figurát, mire eltoltam magamtól.
- Kihasznált az a szemét – mondtam, de kívülről talán csak nyekergésnek hangozhatott.
- Elhagyott – kapta a kezét a szája elé.
- El – dobtam le magam az ágyára. – És még csak nem is ez a legrosszabb.
- Chloe, mi az Isten történt veled?
- Nem védekeztünk – suttogtam.
- Tessék?
- Nem védekeztünk! – Kiáltottam ezúttal. Annabeth lerogyott mellém az ágyra.
- Hogy lehettél ennyire felelőtlen? – Kiábrándult volt a hangja.
- Ne csesztess, segíts, mit tehetnék?
- Mit vársz tőlem? Én sosem voltam még ilyen helyzetben.
- Tanácsot! – Rivalltam rá. Egyre csak arra tudtam gondolni, hogy nem szeretnék tinédzserként gyereket. Nem lennék kész rá.
- Menj el nőgyógyászhoz – mondta végül. – De most inkább indulj haza, reggel pedig iskola helyett, egyből oda menj. Veled tartsak?
- Nem – szipogtam. – Ez az én saram, egyedül kell végig járnom ezt az utat.
- Jól van – ölelte át a vállam. – De tudod, hogy bármiben számíthatsz rám!
- Persze, hogy tudom, s köszönöm is – fúrtam bele arcomat a hajába.

Lemásztam az ablak alatti fán, s hazáig futottam, mindössze egyetlen utcányira laktunk egymástól. Jól esett a hideg levegő az égő testemnek. A házunk előtt lelassítottam, letöröltem a könnyeimet, majd óvatosan tártam fel a bejárati ajtót. A szüleim szobájában már nem égett a villany, teljes sötétség honolt a lakásban. A falon lévő órára pillantottam, még egy percem volt kilencig. Eszerint apa megbízott bennem, s Zacharyben is. Bár ne tette volna! Bárcsak megtiltotta volna, hogy elmenjek! Ó, apa, csak most lettél volna igazán szigorú!

Felrobogtam a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobámba, ahol letéptem magamról a ruhákat, s beálltam a forró zuhany alá. Hagytam, hogy leégesse rólam a mocskot, amit Zac öntött rám, lemossa a hazug csókjait és érintéseit. Undorodtam a saját testemtől, bűnösnek és gusztustalannak éreztem magam. 17 évesen lefeküdtem egy olyan fiúval, aki hajlandó volt mellettem kitartani több, mint egy évig, csak azért, hogy  a végén megkaphasson. Bár az elmondása alapján nem én voltam az egyetlen lány, akinek a bugyijába bemászott.

Másnap reggel kislisszoltam a házból, mielőtt anyáék felébredtek volna, s az összes spórolt pénzemet magammal vittem. Egészen egy közeli klinikához igyekeztem. A helyiség hiába volt barátságos, még is, kínzásnak éltem meg, hogy ott kell ülnöm.  Az elmém teljesen elhitte, hogy falak összezártak felettem, csapdába estem, ahonnan nincs menekvésem. Ismét Zac űzött vadjának éreztem magam. Sikoltani szerettem volna, mikor kisétált hozzám Dr. Palmer, s mosolyogva fogadott. Nyilván nem sejtette, miféle beszélgetés elé néz.
- Üdvözlöm, Miss Garcia! Miben segíthetek? – Udvariasan kezet fogott velem, aztán leült az íróasztalához, intett, tegyem én is azt, csak a túloldalon.
- Esemény utáni tablettára van szükségem – böktem ki minden kertelés nélkül.
- Ennek tulajdonképpen nincsen akadálya – mondta, s meglepetésemre el is kezdett kitölteni egy receptet. Az utána lévő beszélgetésünkre már nem emlékszem tisztán, onnan csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre megszabadulja mindentől, ami Zacharyre emlékeztet.

A sors fanyar fintora, hogy ismét a nőgyógyásznál ülök, hasonló történettel, de más célokkal. Ezúttal eszem ágában sincs megszabadulni attól, ami bennem növekszik. S habár teljes tudatában vagyok, hogy akkoriban még nem voltam terhes, pusztán az esélyem volt meg rá, még is, úgy éltem meg, mintha elvettem volna egy értékes életet. Hiszen az a kis csemete lehetett volna egy gyönyörű kisgyermek, én pedig esélyt sem adtam neki az életre. Bármennyire próbálom szakmai szemmel nézni az egészet, képtelen vagyok elvonatkoztatni az ösztöneimtől.

Ezúttal nem Dr. Palmer, hanem Dr. Peters fogad az egyik New York-i magánklinikán. Bíztatóan mosolyog rám, én pedig ugyan ilyen bizalommal fogom meg a kezét. Határozottan ülök le az íróasztala elé, nincsen bennem kétség.
- Miben segíthetek, Miss Garcia?
- Két hete csináltam egy terhességi tesztet, az eredmény pedig pozitív lett. Szeretnék megbizonyosodni róla, hogy valóban terhes vagyok.
- Tudja, hogy esetleg mikor történhetett a fogantatás?
- Nagyjából 7-8 hete – felelem. A vizsgálóhoz kísér, ahol felfektet egy ágyra, hogy ultrahanggal megvizsgálhasson. Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy szép lassan kirajzolódik apró, ám annál csodálatosabb gyermekem.
- Nézze csak, ott van! – Mutat egy kicsi, babszerű foltocskára. Őszinte melegség járja át a testem, s boldogan mosolygok a képernyőre. – Gratulálok!
- Köszönöm – nézek hálásan a doktornőre. Ad egy kis kendőt, amivel letörölhetem magamról a vizsgálathoz használt zselét.

Miután kifizettem a vizsgálatot, elszántan indulok az otthonom felé. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ezúttal másképp fogok cselekedni, olyan életet fogok élni, amibe nem hagyom, hogy egyetlen férfi is belerondítson. Abban pedig végképp biztos vagyok, hogy a gyermekemet meg fogom óvni a Zacharyhez hasonlóktól, mi több, a saját apjától is. Mert Dylan hiába a vér szerinti édesapja, sosem fogja megtudni, hogy az ő gyermekét hordom a szívem alatt. Feltett szándékom nélküle felnevelni a kicsit, s ha bele pusztulok is, valóra váltom az ő álmait.