Elengedni a gyermek kezét...

2016. november 17. - Julie V. Scott

Nagy levegő beszív, aztán kienged. Szóval vannak pillanatok, amikor fellélegzek, újjászületek.
Keserédes pillanat ez. Íme, ma hajnali 6:52-kor elengedtem a kicsikém kezét, most már teljesen a tiétek! Annyira beleszerettem, hogy el sem tudom mondani Nektek. Bevallom, voltak nehézségeink, de miután az utóbbi heteket reggeltől estig kettecskén töltöttük, igazi szerelemmé kovácsolódott minden érzelmem.
Fáj elengedni, hogy kiléphessen a nagyközönség elé, de melegséggel tölt el a tudat, hogy Nálatok majd jó helye lesz.
Szóval ez most egy darab belőlem - Nektek!
Köszönöm mindegyikőtöknek a türelmet, a kitartást, a bíztatást! Innentől már nem rajtam múlik! :)

Ízelítőnek pedig egy kis részlet:
"Figyelem, miként süllyed a mélybe, elképzelem a súlyát, s ahogy körbe veszi a jeges víz. Kisebb újjászületést élek át, s fellélegzek, mikor végleg kifut belőlem a remegés érzete. Most már jól vagyok!"

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://juliev.blog.hu/api/trackback/id/tr9411968245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.