Net-kaland: 10. fejezet (+18!)

Megtanulni elengedni

2016. március 25. - Julie V. Scott

Kedves olvasóim!
Íme, a 10. fejezet, határozottan +18-as karikával! Tudom, sokat vártatok rá, de tessék, a tiétek!
Ölel titeket:
Julie

Chloe

Gondolatok. Mindig akkor gyötörnek, mikor a testem Brianéhez simul, ő pedig becézgeti a bőrömet az ujjaival. Most sincs másképp. Belebújok az ölelésébe és a gyermekemen gondolkozom. A kisbabánkon, ahogy Brian mondaná. Kettős érzéseim vannak ettől a szókapcsolattól. Egyrészt elönt a melegség és a boldogság, ha kiejti édes ajkai között e szavakat, másrészt viszont előtör belőlem az állati ösztön és közölném: ő csak az enyém. Egyedül én adhatom meg neki azt a szeretetet, amit igazán érdemel, mert én tudom pontosan, hogy milyen életút vár rá. Briannek fogalma sincs az egészről.
- Sosem gondolkoztál még azon, hogy ki a kicsi apja? – Bukik ki belőlem a kérdés, ami napok óta foglalkoztat. Mióta megkérte a kezemet nem beszéltünk erről, mi több, fel sem hozta a baba témát. Magára vállalta az apa szerepet, mindannak ellenére, hogy nem kértem tőle. Persze elképzeltem, milyen lenne, ha valóban összeházasodnánk és boldogan élnénk, együtt felnevelve Picúrt, de túl távolinak és megvalósíthatatlannak éreztem a képet. Én, Brian Leary oldalán, aki szerelemmel és odaadással lesi minden kívánságomat, miközben egy másik férfi gyermekét neveli, akinek az anyja valójában nem is szerelmes belé. Örökmozgó mókuskerék az életem az utóbbi időben, s nem merek változtatni a jelenlegi helyzeten. Önző módon ragaszkodom Brianhez, miközben a szívem szüntelenül Dylanért dobog.
- Nem érdekel, hercegnőm – nyom egy puszit a vállamra, és ha lehet, még jobban magához húz. – Teljesen mindegy, hogy ki a vérszerinti apja. Pontosan úgy fogom nevelni, mintha a sajátom lenne. Életerős, tisztelettudó férfi lesz egy nap. Különben sem róhatom fel neked a terhességed, hiszen még nem ismertük egymást, mikor megfogant, nemde?
- De, pontosan így volt – suttogom csendesen és próbálom elhitetni magammal a hazugságot. Nem engedhetem, hogy Brian megtudja, valójában mikor estem teherbe. – De miből gondolod, hogy fiú lesz?
- Biztos vagyok benne, hogy fiút hordasz a szíved alatt – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. Nem vitatkozok, csak mélyet sóhajtok.
- Ideje készülnünk, elkésünk a színházból – mondom, s kikászálódok Brian ágyából. A gardróbszobába sétálok, hogy előszedjem belőle a fekete kis tüllös aljú ruhámat, mikor Brian elém lép és kiveszi az fogast a kezemből.
- Erre az estére valami igazán különleges ruhát terveztettem neked – mosolyog rám és meglebegtet előttem egy ruhás zsákot.
- Ez micsoda? És mi az, hogy terveztetted? – Eláll a szavam és csak bámulom a becsomagolt ajándékot. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg pénzbe került, s fogalmam sincs, hogyan fogom viszonozni.
- Csak bontsd ki! – Utasít vigyorogva, miközben lehúzom a zsákon a cipzárt. Egy testhezálló, vérvörös, dekoltált, csipkével díszített sellő fazonú ruha tárul elém. Tátott szájjal bámulok rá, majd Brianre.  – Bújj bele, gyere, segítek! – Azzal lehúzza rólam a trikómat és a rövidnadrágomat. Ott állok előtte egyetlen szál bugyiban, ő pedig elégedetten méreget, s hatalmas csókot nyom a számra. Még mindig kábult vagyok a ruha látványától, így képtelen vagyok visszacsókolni. – Emeld fel a lábad! – Szól, én pedig engedelmesen belebújok a ruhába. Mikor a csípőmre húzza fel a selymes anyagot, megakad a szemem az oldalába rejtett címkén.
- Chloe Esther Garcianak, szeretettel Vera Wang – olvasom fel hangosan és szinte hisztérikus hangon szólok Brianhez. – Vera Wang?! Te normális vagy? Ez a ruha többe kerülhetett, mint egy évi keresete egy átlagos családnak! Jézusom, Brian!
- És szerinted érdekel? Nekem sokkal fontosabb, hogy más is lássa, mennyire szerencsés vagyok, hogy a világ legszebb nőjét tudhatom magaménak! – Hosszú, forró csókokkal hinti be a vállamat és a nyakamat, miközben felhúzza a ruha rejtett cipzárját. Megfordulok, hogy a nyakába temethessem az arcomat. Átkarolom a derekát és mélyen beszívom drága arcszeszének jellegzetes illatát, apró puszit nyomok borostás állára.
- Köszönöm! – Lehelem, majd forró csókkal ajándékozom meg.
- Na látod, már ezért megérte – rám villantja hófehér fogait, engem pedig megbabonáz. Annyira hihetetlen az egész, hogy elérzékenyülök, s csendesen elmorzsolok néhány könnycseppet. – Hé, ne itasd az egereket hercegnőm! – Duruzsolja és a tükör felé fordít. – Nézd csak meg, mennyire csodálatos vagy!
Végigmérem magam az egész alakos tükörben, s tátott szájjal meredek a ruhára. Mindig tudtam, hogy Vera Wang egy isten, de ez… Mesés! Mintha az álmaimból lépett volna ki, hogy boldoggá tegyen. Épp, mint Brian.
- Gyönyörű – suttogom, mintha titkot rejtegetnék. Brian a gömbölyödő pocakomra helyezi a kezét és lágyan megsimogat.
- Mit szólnál a május harmadikához? – Kérdezi csillogó szemekkel én pedig még mindig csak gyönyörködöm.
- Mire gondolsz?
- Házasodjunk össze május harmadikán – jelenti ki.
- Házasodjunk! – Vigyorgok rá a tükörképünkre, mire megfordít és ledöntve a lábamról hosszan, erőteljesen megcsókol.

lihjwdkrj2jiq_1.gifKibontja testemet az alig pár perce felhúzott ruhából és szeretetteljes tekintettel néz rám.
- Csodálatos vagy Chloe! Nálad szebb nőt még sosem láttam! – Beleszeretek a szavaiba, hálásan nézek vele farkasszemet, miközben puha tenyere a csípőmet simogatja. Egyik kezével felnyúl, megfogja az állam és újabb csókot ad, ezúttal lágyabban, csalogatóan. Elkalandozva cirógatja a hátam, az oldalam, a mellem alatti kis vonalat, én meg a nyakába kapaszkodva hozzásimítom csupasz bőrömet az ingjéhez. Mellbimbóm megkeményedik, ahogy belemarkol a fenekembe és még közelebb húz, felsóhajtok, ahogy az érzékeny bőrfelülethez ér a szövet. Mély levegőt vesz, s csak addig enged el, míg széttépi magán az inget, a gombok szanaszét repkednek a gardróbban. Aztán ismét megragad, ledönt a puha szőnyegre, a bugyimat pedig egyetlen rántással letépi rólam.
- Hé, arra még szükségem lett volna! – Nevetek, mire rám villantja a fogait.
- Sokkal jobban nézel ki nélküle! – Felel és folytatja az édes kínzásomat. Úgy simul hozzám, mintha az élete függne a testem melegétől, nadrágján keresztül érzem a merevedését, öve a csípőmbe mélyed, annyira hozzám feszül. Óvatosan az államat harapdálja, belekarmolok a hátába, ahogy felkorbácsolja a bennem növekvő vágyat. Rám nehezedik, de éppen csak annyira, nehogy fájdalmat okozzon. Ott, a gardrób padlóján tesz magáévá, vadul, csókolózva, egybe forrva. Keményen ér a csúcsra, s habár számomra nem adatik meg a testi gyönyör kiteljesedése, minden pillanatát élvezem. Most adtam át először magamat Brian Learynek igazán, s be kell vallanom, nem bánom. Élvezettel bújok az oldalához és beszívom izzadtsággal elvegyült parfümjét.  Csodálatos, megnyugtató elegy ez, annak a férfinek a karjaiban, aki biztosítja számomra a boldogságot.

Hosszas pepecselés után az új Vera Wang ruhámban sétálok ki Brian elé a nappaliba, hogy szemügyre vehesse az alkotásomat. A hajamat laza hullámokba csavartam, hogy csalogatóan simogassák mezítelen vállamat, ajkaimra halvány rózsaszín rúzst kentem, szemeimet pedig épp csak kihúztam. Némi bronzosítóval tettem határozottabbá arcom vonalait, majd némi rózsaszínes pírt is adtam hozzá. A tekintetem csillog, ahogy Brianre nézek.
- Van itt még valami – nyom a kezembe egy hatalmas dobozt. – Mivel mondtad, hogy mennyire ellenzed az állatkínzást és az efféle dolgokat, gondoltam egy műszőrme kabátnak örülni fogsz. - Felnyitom a doboz tetejét és egy hatalmas, fekete szőrpamacs néz vissza rám, kiemelve pedig egészen eláll a szavam. A kabát éppen csípőig ér, s hihetetlenül meleg, ahogy az ujjaimat átfuttatom rajta.
- Ez gyönyörű, de igazán semmi szükségem nem volt rá – jelentem ki határozottan, de tekintpretty-girls-with-brown-hair-tumblr-wallpaper-2.jpgetemben hála csillan.
- Nem azért kaptad, mert szükséged lenne rá. Azért kaptad, mert szeretlek.
- Túl sok már az ajándékokból Brian. Én ezt sosem fogom tudni neked viszonozni.
- Tökéletesen elég viszonzás az, hogy az enyém vagy, Mrs. Leary.
- Azért amíg lehetséges szeretnék Miss Garcia lenni – felelem esdeklő arckifejezés kíséretében, mire vállat ránt.
- Inkább térjünk vissza a kabáthoz – mondja, s kikapva a kezeim közül, elém tartja, hogy belebújhassak. Lassan bebújtatom mindkét karomat és élvezem, hogy Brian a hátamra teríti a kellemes anyagot. Összehúzom magamon, kedvesem pedig eltűrve a hajamat, néhány forró csókot nyom a nyakamra. Borsódzik a hátam, ahogy hozzámér, s érzem, ő is egészen beindul.
- Édesem, el fogunk késni – nyögöm, elhúzódik tőlem és zihálni kezd.
- Nem tudok betelni veled – túr a hajába, kreol bőrén is látom, ahogy fülig elpirul. Édes látványt nyújt, mint egy szégyenlős kisgyerek, akit csínytevésen kaptak. Visszamegyek a gardróbszobába, hogy elővegyem a Louboutin cipőt, amit szintén Briantől kaptam karácsonyra. Belebújok és kisétálok hozzá, ahol ő már teljes harci felszerelésben vár, a haja tökéletesre zselézve, észre sem lehet venni rajta, hogy néhány órája még vadul szeretkeztünk, s az előbb sem lett volna ellenére egy újabb menet. Karon fogom és mindketten készen állunk, hogy egy csodás este elébe nézzünk.

Dylan

- Az istenért Cecily, el fogunk késni! – Kiáltok be a fürdőszobába, ahol immár két és fél órája készülődik leendő gyermekem anyja. Ernyedten ücsörgök a fekete bőrkanapé szélén és az orrnyergemet két ujjam közé fogva igyekszem visszafojtani a hányingeremet. Mély levegőt veszek, fejben ismét lejátszom azt a monológot, amivel majd Chloe elé állok. Széthasad a fejem, ahogy a lehetséges reakciókat számba veszem. Nem akarok lebőgni, azt meg végképp nem akarom, hogy végül elhajtson, s sose lássam többet. Az, hogy Cecy teherbe esett nem volt más, mint egy bődületes nagy hiba. S habár a születendő gyermekem a mindenem, remélem, hogy Brian és Chloe kapcsolata még nem érett meg arra a pontra, ahol már késő bármit is tennem kettőnkért. Nem tudom hogyan, de ez a lány belopta magát a szívem egy rejtett zugába, ahonnan képtelenség kiüldözni, s bevallom, ha kényszerítenének sem akarnám, hogy megtegyék. Ha csak a mosolyára, az arca ívére, az okos eszére gondolok, elönt a mámor és legszívesebben egész életemben magamhoz szorítva tartanám, hogy más még csak rá se nézhessen. Ez már azon a napon eldőlt bennem, amikor először beszéltünk azon a nevetséges oldalon. Volt benne valami, ami arra késztetett, hogy még többet akarjak tudni róla, hogy meg akarjam ismerni. Alig pár szó volt csupán, de felkorbácsolta az érdeklődésemet. Aztán megismertem, s a vele eltöltött éjszakák után pontosan tudtam, ő az a nő, aki mellé nem csak lefeküdni szeretnék, hanem a Napommá akarom tenni. Az egyetlen vágyam, hogy életem végéig a tenyeremen hordozhassam és boldoggá tegyem. Hogy az enyém legyen, én pedig az övé.
- Jó, megyek már! – Kiált vissza, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből. Kisvártatva kisétál egy térdig érő, fodros, fekete ruhában, aminek szemtelenül mély dekoltázs jutott, ajkait vérvörösre rúzsozta, míg szemhéját erős feketére. Elképedek, ahogy végignézek rajta.
- Cecily, nem egy kibaszott jelmezbálba készülünk! – Förmedek rá, talán egy kicsit túl erősen is.
- Most mi a problémád? Mesésen festek! – Nyekereg vissza, csak a fejemet fogom.
- Kérlek szépen, öltözz át valami szalonképes ruhába és könyörgöm, mosd le azt a kurvás rúzst a szádról!
- Azt mondod kurva vagyok?! – Kiabál, én meg inkább hangosan sóhajtva felállok és kisétálok a bejárati ajtón.

Chloe

A színházba belépve elkábít a látvány. Mindent vörös drapéria díszít arany szegélyekkel, a lépcsősorok korlátjai pedig szebbnél szebb ívben hajladoznak. Brian a kezemért nyúl, összekulcsolja az ujjainkat és apró puszit nyom a homlokomra, biztonságban érzem magam tőle. A pulthoz lépünk, kedvesem illedelmesen érdeklődik, hogy mikortól foglalhatjuk el a helyeinket. A hölgy szinte elolvadva nézi Brian csodálatos csokoládébarna szemeit, én pedig szúrósan rámeredek azt üzenve, hogy ő márpedig az enyém.
- Ó, Mr. Leary, sajnálom, de még várniuk kell néhány percet – felel a nő a feltett kérdésre, majd felém fordul. – Esetleg foglaljanak addig helyet, Miss… - felvont szemöldökkel néz rám, a nevemre kíváncsi én pedig hatalmas vigyorral az arcomon válaszolok.
- Mrs. Leary – és imádom látni, ahogy lefagy a képedről a mosoly, ribanc! Meglepődöm a fejben hozzátett kis megjegyzésemtől, de igazán jól esett lehervasztani az érdeklődését. Brian elengedi a kezem, hogy a derekamat átkarolva felvezessen a büfébe, ezzel megelőzve az esetleges cicaharcot. Már a lépcsőn járunk, mikor kaján vigyorral az arcán, megszólal.
- Nem azt mondtad, hogy egy darabig még szeretnél Miss Garcia lenni?
- Pontosan eddig tartott – nevetek büszkén, mire szorosabban magához húz.
- Nem bánod, hogy még Picúr születése előtt szeretném az esküvőt? – Kérdezi félénken.
- Ugyan miért bánnám? Ha tehetném, már most hozzád mennék! – Válaszolok, mire arckifejezése komolyra vált.
- Ha ezt szeretnéd, megtehetjük azonnal! – Meg kell állnom, hogy felfogjam a szavait. Puszta szófordulatnak szántam a megjegyzésemet, fogalmam sem volt róla, hogy ennyire komolyan gondolja ezt a házasságot. Már éppen válaszolnék, mikor felérünk a lépcsősor tetejére és valami olyat pillantok meg, ami elveszi a kedvemet ettől az estétől. A büfé egyik asztalánál Cecily ül, kimondottan erkölcstelen ruhában feszítve, arcán pedig már-már komikus smink terül szét. Ahogy hátra fordul, arcán feltűnik némi felismerés, ám mikor Brianre pillant, szinte kivirulva veszi célba a vőlegényemet.
- Ki kell mennem a mosdóba – mondom, s a lehető leggyorsabb iramra váltva, beszáguldok a helyiségbe. Kikotrom a mobilomat a kistáskámból és gyorsan pötyögök egy sms-t Annabethnek.

Chloe:
Itt van Cecily, ami biztosan azt jelenti, hogy Dylan is vele jött. Mit tegyek?

Beth:
Először is nyugodj meg! Viselkedj természetesen és ne foglalkozz Brianen és az előadáson kívül mással! Ha baj van, azonnal hívj és érted megyek! Szeretlek!

devin-paisley-o.gifVisszaejtem a készüléket a táskámba, nagyot sóhajtok. Némi vizet spriccelek az arcomra és a mellkasomra, ettől úgy érzem, könnyebbé válik a lélegzés. Minden erőmet összegyűjtve kisétálok, kihúzom magam, így libbenek oda Brianhez, s átkarolom a karját. Egy pohár pezsgőt tart a kezében, illedelmes beszélgetést folytat.
- Sziasztok! – Lehelem alig hallhatóan, Dylan látványától lúdbőrözök. Szőke haja tökéletesen beállítva, arca éppen csak borostás, pont úgy, ahogy szeretem. Sötétszürke öltönyt visel, fehér inggel, hozzá illő nyakkendővel. Cecily a derekába kapaszkodva lóg rajta, de ő nem öleli át, csak éppen szétnyílt ajkakkal méreget.
- Gyönyörű vagy! – Szólal meg halkan, mire Cecy és Brian is végre ránk figyel. A vőlegényem erősen magához von, Cecily pedig felvont szemöldökkel, gúnyos tekintettel méregeti a pocakomat.
- Mikorra várjátok? – Teszi fel azt a kérdést, amiről reméltem, hogy még az este folyamán elkerül.
- Júniusra – vigyorog Brian én pedig a földbe süllyedek. Dylan hangja elcsuklik, mikor megszólal.
- Terhes vagy tőle?
- Talán valami problémád van ezzel? – Cecy éles hangon szól rá, ő pedig csak a fejét rázza. Teljesen megsemmisült.
- De úgy döntöttünk, mielőtt a kicsi megérkezik, összeházasodunk. Még májusban! – Brian igazán boldognak tűnik, én viszont eltűnni szeretnék a világ, de főleg Dylan elől. Az a fájdalom az arcán, ahogy a vőlegényem a hasamra teszi a kezét és simogatni kezdi… Nem akartam, hogy így tudja meg. És bárcsak elmondhatnám, hogy ő a gyermekem apja! Megszakad a szívem, ahogy belenézek könnybe lábadt égszínkék szemeibe. Mély levegőt vesz, mosolyt erőltet magára és megszólal.
- Ennyi jó hír után ideje megnéznünk az előadást! – Azzal kézen fogja Cecilyt és bevezeti épp abba a páholyba, ahova a mi jegyünk is szól.

Dylan

Egyre kevésbé érzem úgy, hogy jó ötlet volt ez a találkozás. Leülök a páholy egyik székére, s magam elé meredve számolgatni kezdek. Júniusra várja. Akkor most 3 hónapos. Az azt jelenti, hogy októberben esett teherbe, amikor Brian háta mögött voltunk együtt… Tehát ha kettejük gyerekét várja, akkor közben vele is lefeküdt. Nincs okom féltékenynek lenni, mert végső soron velem csalta Briant, mégsem veszi be a gyomrom, hogy mindkettőnkkel hentergett felváltva. De akkor miért olyan biztos benne, hogy Briané a gyerek? Elhessegetem a gondolatot, mikor Chloe leül a mellettem lévő székre. Vörös ruhája alatt gyönyörűen kidomborodik a pocakja, elmosolyodom.
- Gyönyörű kismama vagy! – Suttogom, kicsit közelebb húzódva hozzá, míg Brian és Cecily az ajtóban beszélget.
- Köszönöm – felel, s elpirul. Még szebb, mint emlékeztem. – Cecy mikorra várja? – Felteszi a kérdést, de látom a szemében tükröződni a saját fájdalmamat. Legszívesebben itt helyben a karomba venném és addig ringatnám, míg ki nem sírjuk mindketten a bánatunkat.
- Nagyjából májusra – sóhajtok fel végül. – De ő sajnos nem ilyen összeszedett, mint te. Valamelyik nap azon kaptam, hogy a fürdőszobában dohányzik. Teljesen kikészített vele.
- Nem gondoltam, hogy ennyire nem figyel oda a gyereketekre – összeszorul a szívem, ahogy ezt a jelzőt használja. Gyerekünk…
- Nos, igen, nem épp a legjobb anyuka alany – mondom, mikor már meg tudok szólalni.
- Biztos vagyok benne, hogy csodálatos édesanya lesz – mosolyog rám, arcán megjelennek a szeretett kis gödröcskék, s ahogy kezét az enyémre csúsztatja, mintha villám csapna belém, képtelen vagyok palástolni az érzéseimet.
- Sajnálom, hogy elkéstem. Én tényleg szerettelek volna boldoggá tenni – suttogom, és csak reménykedek benne, hogy Cecily nem hallja. Chloe maga elé néz, megsimogatja a pocakját, aztán őszinte mosollyal ismét rám néz.
- Boldoggá tettél Dylan! Csak sajnos nem jutott elég időnk együtt. – Ahogy a hasát simogatja, s közben engem néz, felsejlik bennem a remény, hogy talán a kicsi az enyém. De ekkor Brian és Cecy belép a páholyba, s leülve mellénk, megszakítják azt a köteléket, ami köztünk jelen volt. Még egy utolsó pillantást vetek a szerelmemre, Chloera, mielőtt a függöny felmegy és elkezdődik az előadás.

Másfél óra telik el, mire a színészek szünetet tartanak, Chloe pedig feszengve szalad ki a mosdóba. Akaratlanul is, de mosolyt csal az arcomra, ahogy a hosszú ruhájában végigsiet a folyosón. Brian és Cecily kisétál az erkélyre, én pedig azt mondom, hogy a büfébe megyek, ám ehelyett Chloe után indulok. Észrevétlenül besurranok a női vécé ajtaján, aztán bezárom belülről. Az Isten is úgy akarta, hogy az a kulcs éppen bent maradjon a zárban. Hallom, ahogy a fülkében állva szentségel, s nem bírom ki, hogy ne kopogjak be.
- Esetleg segítsek? – Fülig ér a szám, úgy festek, mint egy öt éves.
- Dylan! Mit keresel itt? – Hangjában hála keveredik a bosszúsággal.
- Nyisd ki, had segítsek! – Kérésemre kitárja az ajtót, a ruhája cipzárjával bajlódik. – Végeztél már?
- Igen, csak képtelen vagyok felhúzni. Egyszerűen mostanában semmi sem megy! – Könnyek szöknek égkék szemeibe, felrántom a cipzárt és magamhoz ölelem. Néhány másodperc után légzése csillapodik, egészen lelassul, ahogy hozzám szorítja törékeny kis testét. Megpuszilom a homlokát és nem engedem el. Nem tudom elengedni, mintha összeragasztottak volna minket. Fogalmam sincs, hogy mi járhat abban az okos kis fejében, de zokogni kezd, csillapíthatatlanul.
- Mi a baj, kicsim? – Búgom a fülébe.
- Brian megkérte a kezem, azt akarja, hogy hozzá menjek! – Arcon csapnak a szavai. Megtántorodom, ahogy elengedem magamtól, egészen a mosdókagylóig hátrálok, ő pedig ott áll, megsemmisülten, a teste remeg a sírástól.10730938_835266516523641_4699119535707944018_n_1.jpg
- És te hozzá mész? – Elhal a hangom, mintha messziről hallanám csak a visszhangját.
- Mit tehetnék? – Emeli rám a tekintetét.
- Ő a gyerek apja? – Kérdezem, de csak csendben marad. – Chloe, ő a kisbaba apja? – Ekkor a hangom már erőteljesebb, vissza kell fognom a haragomat, hogy ne üvöltsek. Csak megrántja a vállát válaszként, én pedig nem bírom tovább, magamhoz rántom és erőteljesen megcsókolom. Úgy szívom be ajkait, mintha az lenne az életet adó nektár, kapaszkodom belé, mintha meghalnék a karjai védelme nélkül. A szívem és az agyam egyszerre zakatol, mindkettő az ő nevét kiáltja, életem szerelméét, az egyetlen nőét, akit teljes szívemből, kimondhatatlanul, végtelenül szeretek. Percek múlva tol el magától, akkorra már szeme elszántsággal telt, őszinteséggel.
- Brian a gyermekem apja – mondja a szemembe nézve, én pedig ott helyben darabokra hullok. Letörli arcáról az elkenődött sminket, s még egy utolsó pillantást vet a megsemmisült testemre. – Vigyázz magadra! – Teszi még hozzá, s ezzel kilép az ajtón, vele együtt pedig az életemből. Rádöbbenek, hogy az egyetlen nő, akit valaha igazán szerettem elhagyott, és sosem tér vissza. És rádöbbenek, hogy elveszítettem a világomat.

Részlet az erkélyen történt beszélgetésből

A férfi közelebb húzza magához a nőt és a fülébe suttog.
- Fejezzük be a játékot, mielőtt mindketten megjárjuk! – A nő mérgesen eltolja magától, vére a fülében dobog.
- Ugyan, csak nem gondolod, hogy teljesen bevette, hogy az övé!
- Nincs más lehetőség, el kellett hinnie – felel a férfi bosszúsan.
- Akarja az esküvőt?
- Úgy fest bekapta a csalit.
- Remek! Ha pedig kudarcot vallasz… - kezdi a nő, de a férfi leinti.
- El fogom intézni, Cecily! – Förmed rá.
- Ajánlom, vagy túl sokat buksz el, Brian Leary!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juliev.blog.hu/api/trackback/id/tr968525462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simon Viktória 2016.04.30. 10:50:23

Fhu az a hülye Biran pedig kezdtem azt hinni szereti Chloet ehelyett cselszövést alkot avval a libával!