Kedd. Már három napja nem beszéltem Coop3rrel. Az érkezésem után tett felfedezésem, miszerint ő és én egy vonaton utaztunk, különös érzéssel töltött el. Egyrészt boldoggá tett a tudat, hogy ennyire közel volt hozzám, másrészt viszont idegessé. Pontosan azért regisztráltam fel az oldalra, hogy aztán teljesen névtelen maradhassak, s bármennyire is lopta be magát a szívembe, tartok tőle, hogy ha valósággá válik, tönkre teszik. Mert mindig akad valaki, aki beleüti az orrát a magánéletembe.

Ebben a három napban nem sokat aludtam, de annál többet sütöttem. Mióta – többnyire - egyedül élek, mindig sütök valamit, ha szomorú vagyok, vagy tanácstalan. A gondom összesen annyi, hogy már lassan több süteménytől roskadozik a konyhapult, mint egy nagyüzemi cukrászdában. Piték tömkelege: almás, cseresznyés, banános, szedres, fehércsokoládés, tejcsokoládés, pillecukros, baconos, sajtos… Muffinok és mini fánkok százai. Igen, pontosan jól gondoljátok: az egyetlen, ami miatt elhagytam rögtönzött cukrászdám falait, az a hipermarket volt, hogy újabb és újabb alapanyagokat vásároljak.

Éppen befejezem egy újabb adag muffin díszítését, mikor csengetnek. Gyorsan a tükörbe nézek, igyekszem leporolni magamról a lisztet, halványrózsaszín, fodros kötényemet pedig kisimítom, így nyitok ajtót.
 - Üdv, Chloe Garciának hoztam csomagot! – hadarja egy fiatal futár. Felnéz rám, s úgy érzem, mintha cseppet meghökkenne szerény személyemtől.
- Én vagyok – felelek mosolyogva. Átnyújt egy közepes méretű csomagot, majd papírt és tollat.
- Itt írd alá, kérlek! – mutat a lakcímem melletti kis mezőre. – Egyébként remek illat van, sütsz valamit?
- Tulajdonképpen igen – vakargatom meg jobb lábfejemmel a bal vádlimat idegességemben. – Várj! – szólok rá a jóképű alakra, s beviharzok a lakásba, tárva hagyva az ajtót. Óvatosan beljebb lép, bár látom a bizonytalanságot az arcán. – Szereted az almás pitét? – mosolygok rá bíztatóan, de látom a szemein, hogy teljes rémtörténet pereg le előtte. Már éppen nyitná a száját, hogy visszautasítson, de a kezébe nyomom a tálcát. – Túl sokat sütöttem, ennyivel nem bírok el, úgy is csak kidobnám. Fogadd el, kérlek!
- Re-rendben – dadogja összevont szemöldökkel. – Köszönöm! – mosolyodik el végül. Megkönnyebbülök, hogy nem néz teljesen zakkantnak.
- Legyen szép napod! – mondom, ezzel kitessékelve.
- Igen... Neked is! – felel, s lerobog a lépcsőn.

Készítek egy hatalmas bögre vaníliás lattét, hatalmas adag tejszínhabbal a tetején, s bekucorodom az ágy végébe, ölemben a laptoppal.  Összeszedem minden akaraterőmet, s bejelentkezek az oldalra. Véget kell vetnem ennek a bugyuta játéknak, mielőtt komolyan belebonyolódom. Az elmúlt napokban többször átbeszéltem magammal fejben a dolgokat. Nem szerethetek egy olyan embert, akiről alig tudok valamit. Nem csábíthat el néhány kedves üzenet, sőt, a már-már erotikusnak számítóknak sem hagyhatok teret a szívemben. Nem, nem és nem! S bármennyire is csábító Coop3r jellege, még csak a nevét sem tudom. Egy internetes figurába beleszeretni pedig nem egy életbiztosítás… Már épp kattintanék a Felhasználónév törlése gombra, amikor felvillannak Coop3r levelei.

Coop3r: Hercegnő! Jó jelnek veszem, hogy elolvastad az üzenetemet, így legalább tudom, biztonságban hazaértél. Álmodj szépeket! xxx |szombat, 21:43|

Coop3r: Jó reggelt, napfény! Őrületes álmom volt! Felálltam a házunk tetejére, széttártam a karomat, szárnyat bontottam és berepültem egész New Yorkot! Te mit álmodtál? Ó, mondd, hogy megint velem! |vasárnap, 08:51|

Coop3r: Már este 7 elmúlt, te pedig sehol sem vagy. Valamivel megbántottalak? Teljesen hülyén érzem magam. Remélem csak elfoglalt vagy, azért nem írsz.|vasárnap, 19:24|

Coop3r: Ma elmentem felvenni néhány tantárgyat. Azt hiszem az idei kedvenc tantárgyam az Orvosi Anatómia lesz. Mr. Rochester, a béka mániás tartja. Tudtad, hogy nagyjából 100 békát tart az otthonában és a kedvenceit áthívja, hogy együtt „játszhassanak”? Ez csak szerintem baromi nevetséges? Na, mindegy. Csak várom, hogy írj. |hétfő, 14:35|

Coop3r: Hahó! Szóba állsz még velem? |hétfő, 18:42|

Coop3r: Már negyedszer olvasom vissza a beszélgetéseinket, hogy megtudjam, mivel bántottalak meg. |hétfő, 20:05|

Coop3r: A pofám leszakad, hogy én nőnek könyörgök… |hétfő, 20:13|

Coop3r: Na, jó, hercegnő! Most már békén hagylak! Legyen szép életed, meg miegymás… |hétfő, 22:59|

Coop3r: Még csak annyit, hogy ha esetleg kíváncsi lennél rám, hívj fel: +42... |kedd, 02:33|

Hangosan, hatalmasat dobban a szívem, ahogy elolvasom az utolsó üzenetét. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy ő pontosan úgy szenved, mint én. Aztán kirázom a fejemből a gondolatot és hátradőlök az ágyon. A telefonomért nyúlok, bepötyögöm Coop3r számát, majd lezárom a kijelzőt, ujjaimmal a hasamon dobolok.

Lehetnek érzéseim egy idegen férfi iránt? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy valami elindult bennem. Valahonnan igazán mélyről, egy már rég elfeledett helyről származnak ezek az érzelmek. Nem szerelem, ebben biztos vagyok. Talán vonzódom hozzá, talán kedvelem. De szerelmes nem lehetek.  Hiszek ki hallott már olyat, hogy néhány chaten leírt beszélgetésbe valaki beleszeret?

Az képtelenség…

Addig nyúzom az agyam, s hallgatom az ablakon kopogó esőt, míg végül elalszom.

S álmomban repülök.

- Coop3r -

Péntek. Szokásomhoz híven a harmadik vagonba ülök, azonnal felteszem a fejhallgatót a fejemre és felcsatlakozok a wifire. Egész nap csak Rajta járt az eszem. Bejelentkezek arra a flancos oldalra, aminek az egyetlen előnye, hogy Vele beszélgethetek. Majd’ kiugrok a bőrömből, mikor meglátom, hogy rám írt, ám mielőtt válaszolhatnék egy rikácsoló cicababa foglal helyet mellettem, üvölt az új, rózsaszín iPhone-jába, közben pink, hegyes körmeivel kapálózik.
- Joe, az Istenért, megmondtam, hogy nem. Nem! Akkor sem engedem! Jó, akkor hagyj békén! – üvölti, majd lecsapja a telefont. Bocsánatkérően felém sandít, aztán megszólal nyájasan. – Bocs, az exek értetlenek. Egyébként Nicky vagyok!
- Dylan – felelem, bár a hangomból kisütő udvariasság teljességgel kelletlen. Ő ettől függetlenül fülig pirul.
- Aha – zárja rövidre és ismét tárcsáz egy számot. Közben kiveszek egy szelet süteményt a táskámból és majszolni kezdem. Újdonsült barátom, Nicky szörnyülködve néz rám. – Uram ég! Cukros szénhidrát! Hogy vagy képes azt megenni?
- Ó, hogy ezt? – mutatok rá a browniemra. – Hát így! – nevetek fel és egyetlen harapással eltűntetem az egészet. És megint elpirul. Csak szerintem kurva bosszantó?
- Jesszus! – forgatja a szemeit, aztán végre beleszól a telefonba. – Bébi, szióka! – már éppen állnék fel, hogy keressek egy másik helyet a következő vagonban, mikor kezd érdekesnek bizonyulni a beszélgetés. – Joe hívott én meg szakítottam vele. Hogy-hogy, hogy? Igen, tudom, hogy még csak 3 napja jártunk, de borzasztóan erőszakos volt. Mi az, hogy lecumiztam-e?! – rikkant fel, mire az összes utas ránéz és kuncogni kezd, már vörös a fejem a nevetéstől, mire begépelem Hercegnőnek az üzenetemet. – Basszus, Nicol, nem értette meg, hogy csak a hatodik randi után engedem popsiba… - suttogja bele a telefonba, mire orbitális röhögésben török ki. Nicky megsértődve új vagont keres, én pedig átadom végre magamat a vonat nyújtotta kényelemnek.

És csak ő jár a fejemben!

Szombat. Habár tegnap megszakadt a vonaton a kapcsolat, még az este bepróbálkoztam egy kedves üzenettel. Nem mondom, kellemetlenül érint, hogy elolvasta, de nem válaszolt rá. Nem akarok tolakodónak tűnni, így csak egy újabb kedves üzenetet kap tőlem. Aztán lefekszem, s fejben újra lejátszom az összes beszélgetésünket.

Vasárnap. Korábban felébredek, mint ilyenkor szoktam, de nem bánom. Azonnal géphez ülök, és az üzenetét keresem. Semmi. Ezúttal el sem olvasta az enyémet. Ismét próbálkozom. Azt persze kihagyom az álmom leírásából, hogy tudat alatt végig őt kerestem még a felhők között is. Talán megsejtette, hogy vonzódom hozzá, s ezért nem válaszol.

Egész nap rajta kattogok, próbálom visszafogni magam, hogy ezúttal ne álljak neki eszeveszettül gépelni. De nem bírom ki… Egyszerűen muszáj a tudtára adnom, hogy gondolok rá. Még, hogy gondolok rá? Ó, bassza meg, egész nap csak ő jár abban a kibaszott fejemben! Normális vagyok én? Inkább ott hagyom a számítógépet és fejemre húzva a takarót igyekszem elaludni.

Ó, cseszd meg, hercegnő!

Hétfő. Már nem írok neki reggel. Igyekszem visszafogni magam és csak besétálok az egyetemre, felveszem az óráimat. Miss Mornan mint mindig, most is mosolyogva fogad az irodában. Elújságolja, hogy az Orvosi Anatómiát Mr. Rochester fogja tartani. Mindketten az ötvenes éveikben járnak és a hülye is megmondaná róluk, hogy olyan szerelmesek egymásba, mint a kiskamaszok, de egymásnak be nem vallanák. Eltűnődöm: én is pontosan úgy viselkedek, mint egy 15 éves.

Miss Mornan irodájából kilépve Cecily, az egyik harmadéves rohan oda hozzám, magas sarkú csizmája csattog a padlón.
- Dylan! – rikkant. Falra tudnék mászni attól, ahogy nyávogva kiejti a nevem, de illedelmesen megállok.
- Szia Cecily! – köszönök, mire ő a mellkasomnak simul. Mondtam már, hogy herótom van ettől a rámenős kis libától?
- Hogy telt a kedvenc pasim nyara? – simítja végig az arcomat, állkapcsom megfeszül.
- Mióta is vagyok a pasid, Cecily?
- Jaj, ezt csak úgy mondom! – csettint a nyelvével.
- Talán nem kéne – mordulok rá.
- De morcos vagy, szöszi! – csicsergi, mire faképnél hagyom. – Akkor majd hívj fel! – kiált még utánam. Hát Cecily, hívjon fel valaki más. Én biztosan nem pazarlom az időmet egy ilyen kis ribancra, aki minden orvostanhallgatóra rámászik, hogy a végén jól járjon. Járja ki a saját útját, ne rajtam élősködjön!

Morgok még magamban pár sort, aztán haza megyek és írok az én kis Hercegnőmnek. Igyekszem félretenni a Cecily miatt kialakult haragomat, de egyre nehezebben megy. Csak dőlnek belőlem a szavak, bosszúsabbnál bosszúsabb üzenetet írok, aztán mielőtt elküldeném, kitörlöm őket. Jobb is így, hiszen mi van akkor, ha önhibáján kívül nem válaszol? Ha mondjuk csak nincs internete, vagy megdöglött a gépe. Képtelen vagyok elaludni, hajnalig őrlődöm, aztán eldöntöm, hogy megírom neki a telefonszámomat, adok még neki egy esélyt. Bárcsak élne vele!

Kedd. Egyetlen percet sem aludtam az éjjel. A konyhában ülök, igyekszem élvezni az utolsó napot, mielőtt elkezdődnek holnap az egyetemi előadásaim. Délután 4 is elmúlt már, mikor lakótársam, Collin sétál ki a szobájából.
- Mizu, haver? – néz rám álomittas tekintettel. – Hogy van a ciber-csajod?
- Nem a csajom – morgom a kávémba.
- Hűha, ő menstruál vagy esetleg te? Kimaradt az esti chat szex? – vigyorog rám.
- Kussolj, barom! – nézek fel rá, szemeim véreresek a fáradtságtól, hajam olyan kócos, mintha most másztam volna ki egy alapos hancúr után az ágyból.
- Csak poén Cooper, ne szívd mellre – rántja meg a vállát bocsánatkérőn, de inkább csak elviharzok mellette, egészen be a szobámba. Semmi kedvem nézni ennek a baromnak is a pofáját. Még, hogy ciber-csaj meg chat szex. Hol a faszomba él ez? Csak nem gondolja komolyan, hogy beleszerettem Hercegnőbe? Ekkora marhaságot is már régen hallottam. Hogy én szerelmes legyek? Ez is csak annak az idiótának a fejében születhetett meg. Mérgemben izomból belevágok a falba, megreped a vakolat, a kezem meg sajog. Ezt aztán elrendezted magadnak, hülye gyerek! Annyi eszem van, mint amennyi látszik. Hasra vetődök az ágyamon és beleüvöltök a párnámba. Mi a franc van velem? Úgy fest, kezdek teljesen megbolondulni.

Órákkal később telefoncsörgésre riadok fel. Bosszúsan szólok bele.
- Dylan.
- Szia, itt Chloe – vékonyka női hang, látszólag ideges.
- Nem ismerek Chloe-t – dörrenek rá és már éppen nyomnám ki a francba a telefont, mikor megköszörüli a torkát és elszántan beleszól.
- Szép, három napig nem beszélünk és elfelejtesz egy unikornis rajongót? – felülök az ágyon, a szívem ezerrel kalapál.
- Ne haragudj, szörnyű napom volt, ha tudom, hogy te hívsz…
- Hé, semmi baj – mondja nyugodt hangon, amitől én is megnyugszom.
- Szóval Chloe az igazi neved? – kérdezem.
- Ezek szerint a tiéd pedig Dylan – hangja bársonyos, mosolygós. Zakatol a szívem, a tarkómat vakargatom.
- Eltűntél – mondom ki a nyilvánvalót, halkan kuncogni kezd. Istenem, mennyei hang!
- Igen, kicsit meglepett a péntek esti üzeneted.
- Min lepődtél meg? – magamban persze azt kérdezem: mi a faszt mondtál neki, te idióta?!
- Megkérdezhetem, hogy hányadik vagonban utaztál?
- A harmadikban. Miért?
- És tudsz róla, hogy abban az időpontban csak egyetlen vonat érkezett be?
- Miért fontos ez? – összevonom a szemöldököm, kezdem úgy érezni magam, mintha vallatáson lennék.
- Én is azon a vonaton utaztam, a negyedik vagonban – sóhajt. – És csak azért tűntem el, mert azt hittem, te ültél velem szemben. Megőrjített a tudat.
- Hé, hercegnő – mosolyodok el. Imádom hallgatni, ahogy beszél. Elképzelem, ahogy aprócska ajkai formálják a szavakat. – biztosíthatlak benne, hogy nem én voltam. De ha tudtam volna, hogy ott vagy én…
- Nem! – belém fojtja a szót. – Teljesen jó ez így Cooper.
- Kérlek, szólíts Dylannek, Chloe. Coopernek csak a haverjaim hívnak, te pedig nem a haverom vagy.
- Akkor mégis kid vagyok? – hallom, ahogy megakad aprócska testében a levegő, okos kis fejében pedig cikáznak a gondolatok. Ne baszd el, most tényleg rád figyel!
- Hát a hercegnőm! – reménykedem benne, hogy megfelelő volt a válasz. Kuncogni kezd, én pedig megkönnyebbülök. Mintha csak angyalok zengedeznék azt a csodás dallamot, amit kiad magából. Megrázom a fejem, magamra parancsolok: nyugodj már le! – Mi volt az én hercegnőm mai programja?
- Sütöttem. Elég sokat – nevetgél zavartan. Imádom, hogy még mindig zavarban van. Meg kell csípnem magam, biztos akarok benne lenni, hogy nem álmodom, ez a valóság és valóban az ő hangját hallom.
- Mit sütöttél?
- Néhány tucat fánkot, muffint, rengeteg pitét.
- Vendégeket vársz?
- Ó, mindig sütök, ha szomorú vagyok – felszisszen. Érzem, hogy ez csak kicsúszott a száján és esze ágában sem volt elmondani nekem, de nem tudok mellette szó nélkül elmenni.
- Miért voltál szomorú?
- Hát… Csak amiért nem beszéltünk… - hangja őszinte, megsebzett. Ó, Istenem, miért teszi ezt? Át akarom ölelni és megvigasztalni. Nesze neked tökös doki, aki megenyhül, ha Chloe szomorú.
- Én szerettem volna – suttogom.
- Féltem.
- Mitől?
- Attól, hogy ha túl közel engedlek, fájni fog.
- Légy nyitott az új dolgokra, hercegnő. Sosem tudhatod ki, vagy mi vár rád az ajtó túloldalán. – Na, megszólalt a bölcs. Jobb lenne befognom, vagy inkább tovább beszélni és randevúra hívni.
- Talán itt az ideje – érzem, hogy mosolyog. Melegség tölti el a lelkemet.
- Maradt még néhány sütid? – próbálom viccesre venni a figurát, de biztos vagyok benne: már tudja, mit akarok. És biztosan azt hiszi, hogy én is csak dugni akarok, mint a többi gyökér az egyetemen.
- Rengeteg – nevet fel. – Mi a kedvenced?
- Ha te készíted, teljesen mindegy! – okosan, túl messzire mész!
- Arra gondoltam… - habozik. Miért habozik? – Szóval… - bökd már ki! – Holnap lesznek óráid?
- Igen, 9-től – felelem felvont szemöldökkel.
- Ismered a könyvtár leghátsó részlegét? Van ott egy régi pad, tavaly ott bujkáltam, ha nem éreztem jól magam.
- Igen, az én menedékhelyem is.
- Tényleg? – hökken meg. – És sosem találkoztunk?
- Én sosem láttam ott mást, de már bánom, hogy nem voltam ott többet. – megint kuncog, én pedig megint olyat gondolok, amit nem szabadna.
- Szóval arra gondoltam, hogy mit szólnál, ha holnap 8:45-re odavinnék néhány süteményt, te meg mondjuk 50-re értük mennél…
- Hogy? – zavarodom össze.
- Dylan, kedvellek, kedves srác vagy, de – na ez rosszul indul… - alig ismerlek, s mielőtt ténylegesen találkozunk szeretném húzni az időt, ha ez neked megfelelne. Persze, ha nem, teljesen megértem, akkor nem is kereslek többet és…
- Megfelel – szakítom félbe. Magam sem tudom, hogy miért szórakozok így, mindig olyan gördülékenyen mentek a dolgaim a nőkkel… De Chloe… Ez a lány megőrjít, ő nem csak egy játékszer, hanem csiszolatlan gyémánt. Megcsiszolnád, mi?- hallom magamban Collin gúnyolódó beszólását, de mosolyogva elengedem.

Még órákig beszélgetünk, míg végül elbóbiskol. Hosszú időn keresztül hallgatom gyengéd szuszogását.
- Szép álmokat, hercegnőm! – suttogom a telefonra, s ahelyett, hogy letenném, fülemre tapasztva hajtom fejemet álomra. Boldogan merülök el egy másik világban.

És őt látom.

Magam mellett.

Egy életen át.

Álmomban pedig bevallom magamnak: Dylan Cooper, te kibaszottul beleszerettél ebbe a lányba!

Új részt szeretnél?
http://facebook.com/julie.v.scott.hun.
Jelezd az alábbi oldalon hozzászólásban, vagy itt a blogon!
Csók:
Julie V. Scott

Képek: google, tumblr