Kedves Olvasóim!
Sajnos pontosan 1 hét telt el az utolsó rész óta, ám ahogy ígértem, ezúttal hosszabb, s izgalmasabb fejezet vár rátok. 
ELŐRE SZERETNÉM MINDENKI FIGYELMÉT FELHÍVNI, HOGY A FEJEZET EROTIKUS JELENETET TARTALMAZ, VALAMINT OLYKOR OBSZCÉN SZAVAKAT!

Ezalatt az egy hét alatt több százan olvastátok el az ötödik fejezetet, az alatta lévő szavazásra pedig pontosan 105 szavazat érkezett. Gondolom senkit sem lep meg, hogy 95 darab szavazattal, Dylant hirdetem ki a közönség kedvencének. :)
Valamint rengeteg levelet kapok tőletek, amik hihetetlenül jól esnek! Tényleg értetek éri meg írni, hiszen egy-egy visszajelzés után még inkább arra törekszem, hogy jobb lehessek, minél izgalmasabb jeleneteket tárhassak elétek! Minden esetre remélem, hogy nem álltok le a levelekkel. :D
Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjenek Ők, mindenki kedvencei!
Szavazni, kommentelni akár itt, akár facebookon, akár Wattpadon még mindig ér! <3
Csók:
Julie

Facebook: 

Wattpad:

Dylan

Nem gondoltam volna, hogy valaha is eszembe jut efféle feltevés, de talán jobb is, hogy Chloe lelépett Learyvel. Mikor láttam, hogy mennyire kiütötte magát a születésnapi buliján egyszerre fogott el az undor és a kétségbeesés. Aggódtam érte, ehhez kétség sem fér, ám mikor láttam, hogy Brian a karjaiban viszi ki, már tudtam, hogy ő lesz majd a jóképű lovag. Csak egy újabb férfi, aki majd bemászhat a bugyijába. De mit is vártam egy olyan nőtől, aki az interneten ismerkedik? Pláne ilyen hülye névvel... Unicornlover21... Még a hideg is kiráz tőle.

Talán cseppet sem vall felnőtt viselkedésre a dolog, de kegyetlenül lerészegedtem aznap éjjel, reggel pedig Cecily ágyában találtam magam. A fejemet fogtam csak idegességemben, hogy megint mit műveltem. Aztán pedig beláttam, hogy én sem vagyok jobb, mint Chloe. Egyik ágy, másik ágy, így még talán egyszerűbb is a képlet. A gond már csak az, hogy hetek óta leragadtam Cecilynél. Nem mintha élvezném napközben a társaságát, vagy, mert kellemes lenne vele csevegni az élet nagy dolgairól, pusztán jól végzi a dolgát az ágyban. És ez nekem jelenleg pontosan elég. Figyelemelterelés. Nincs is másra szükségem. Erre is csak azért, hogy ne akarjak fejvesztve rohanni Chloehoz.

Hetek óta nem beszél velem, a telefont sem vette fel, mikor néhányszor próbálkoztam. A kampuszon elkerül, anatómián átnéz rajtam. Igaz, miért is tenne másképp, ha Cecily folyamatosan rajtam lóg? Figyelemelterelés, Cooper, erre kell koncentrálj!

És most még ez a szar is! Lehet annál kiábrándítóbb, ha az exed meghív az esküvőjére?

Chloe

Ez az ötödik hétvége, hogy Briannel randevúzok. Az elsőn vacsorázni vitt, a másodikon egy wellness szállodában szálltunk meg, ahol mindenféle pakolásokkal kényeztetett. A harmadik hétvégén az unokaöccse Peter, s annak leendő felesége, Melissa próbavacsorájára invitált. A negyediken felültetett az apja magángépére és elvitt síelni. Borzalmas volt, főleg azért, mert minden sporttal hadilábon állok. Ezúttal pedig Peter és Mel esküvőjére vagyunk hivatalosak. Bárhová is megyek vele, mindenhol úgy mutat be, hogy én vagyok a kedvese. Kíváncsi lennék, vajon minden lányt így nevezett-e meg.

Ezen felül azonban nem történt semmi. S, hogy mit értek ezalatt, mikor elhalmoz ajándékokkal, méregdrága koktélokat iszok és fuvarozzák a fenekem? A legintimebb kapcsolat közöttünk az a homlokcsók volt, még az első éjjelen. Csak a kezemet fogja meg, azt is csak akkor, ha szükséges. Mintha csak egy kirakati bábú lennék, akit mutogathat az ismerősök előtt. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán meleg, s velem próbál titkolózni. De az éhes pillantása cseppet sem ezt mutatja.

Összesen 24 üzletben jártam, 127 darab ruhát próbáltam fel és végül egyetlen egyet vettem meg. Brian megesketett, hogy valami igazán különlegesre esik majd a választásom, ám ez annyira nem egyszerű, ha a menyasszony kiköti, kinek milyen színt kell viselni. Ő maga hófehér ruhában lesz, hatalmas abronccsal, gyémántokkal kirakott ruhában. Meg sem kellett kérdeznem, hogy a család melyik fele állja a ruhakölteményt... A koszorúslányai levendula színben lesznek, míg Mel másik ruhája burgundi vörös lesz. Az édesanyjáé barackvirág, az anyósáé mézszínű. Nekem, mint férje tanújának, Brian kedvesének, a pávakéket választotta. Hihetetlen, hogy ebből a színből mennyi ocsmány ruhát gyártott a ruhaipar, így tényleges örömmel fogott el, mikor rábukkantam a 24. üzletben erre a különleges darabra. Combközépig érő, tüllös hatást kelt a szoknyája, a teteje pedig szív alakú, testre simul, valamint gyönyörű pávatoll minta szövi át az oldalát. Gyémántok helyett üveg strasszok díszítik, így az én pénztárcámnak is tökéletesen megfelelt. Aztán a hozzá illő cipővel már nem is bajlódtam, hiszen egy majdnem ezer dolláros ruha után már nem tehettem meg magamnak. Egyszerűen most csak belebújok a fekete magas sarkúmba és kész. Maia már reggel elkezdte begöndöríteni a hajamat, Beth pedig a sminkemmel bajlódott. Szükségtelen lett volna szalonba mennem, mikor ilyen barátaim vannak. A körmeimet is egyszerűen csak feketére lakkoztam.

Az esküvő pontban négykor kezdődik, de alig múlt kettő, s én már bent ülök Brian mellett a kocsiban. Szokásához híven távolságtartó, telefonál. Csak mondatfoszlányokat hallok meg, nem is foglalkozom vele, hiszen eszem ágában sincs bevonni magam az üzleti életébe. Mi több, egyre inkább úgy érzem, hogy semmiféle életet nem akarok vele. Kezd ténylegesen zavarni, hogy még a kezemet sem fogja meg. Felbátorodom, s óvatosan a kezéért nyúlok. Egy pillanatra megdermed, aztán összekulcsolja az ujjainkat, ajkaihoz emeli, lágy csókot hint és véget is ér a varázs. A telefon ismét megcsörren, a karom pedig lóg a levegőben, pont úgy, ahogy hagyta. Ezért inkább csak bámulok kifelé és igyekszem a mellettünk elsuhanó autókra, majd fákra koncentrálni.

A hideg végigfut a hátamon, mikor egyszer csak hozzám ér, kezét bebújtatja az ülés és a derekam közé, majd óvatosan magához húz. Orrát beletúrja a hajamba, s lágy csókot nyom a homlokomra. Egy pillanatra hihetetlen boldogság és melegség járja át a testem, aztán néhány perc után ennek is vége szakad. Kétségbeesetten nyúlok az arca után, hogy megcsókoljam, de ő csak mosolyogva kibújik az érintésem alól. Abban a pillanatban az autó lefékez, én pedig fel tudnék robbanni mérgemben. Mi az istenért hurcol magával, ha valójában nem vonzódik hozzám? Mi több, ha kedvel, miért nem mutatja? Komolyan azt hiszi, hogy néhány drága ajándék elegendő ahhoz, hogy kielégítse a vágyaimat? Francokat! Tényleg semmit sem tud a nőkről, vagy eddig csak pénzéhes cicababákkal találkozott?

Melissa forr a dühtől. Az egyik koszorúslánya az utolsó pillanatban belázasodott és lemondta. Persze azon is zúgolódik, hogy senki más nem jött levendula színű ruhában, hogy beálljon a helyére. Szerinte tizenegy koszorúslány balszerencsét hoz, mindenképpen szükség van tizenkettőre. Csak az nem jut el a tudatomig, ha mindenkinek megszabta, mibe jöjjön, miért várta, hogy valaki szintén a koszorúslányok színét viselje? Rejtély az újgazdag nők élete...

Dylan

Unatkozom. Kurvára nincs kedvem ehhez a felhajtáshoz, Cecily nyekergéséhez meg főleg nem. Kénytelen voltam magammal hozni, Melissa megőrjített vele, hogy valakit mindenképp vigyek magammal. Jobb híján rá esett a választás, habár szívem szerint valaki egészen más állna az oldalamon. Cecy valami halványlila borzalmat erőltetett magára, a fél melle kibuggyan, az ajkait meg ocsmány bordóra színezte. Esküszöm, megnyerné a Legrondább nő Melissa esküvőjén díjat... De inkább nem szólok neki, majd Mel elintézi, ha túl soknak találja.

De nem találja annak, mi több, oda van érte.

Chloe

A szertartás után Brian kézen fog, hogy bemutasson néhány ismerősének. Csupa olyan beszélgetést hallgatok végig, amihez egyáltalán nincs kedvem. Őszintén bánom, hogy eljöttem és elpazarolom az időmet erre az egész színjátékra. Hű, hihetetlenül nyűgös vagyok mostanában... Talán valami hormonális probléma lehet, vagy nem is tudom. Dylan biztosan tudna rá valami okosságot, ha már orvosi pályára készül. Aha. Már megint Dylan... Azt hiszem meg is van a gondom forrása.

Mindig rajta töprengek. Sokat gondolkozom azon is, hogy miért szerettem bele az első pillanatban. Az egészre csupán két válaszlehetőséget találtam. Az első, hogy egyből megfogott a személyisége. A második, hogy jól esett egy olyan férfi közeledése, aki semmit sem tudott rólam. Hiszen kinek nem dobogtatja meg a szívét egy pasi, aki rajong érte? Jól esett tinédzsert játszani, gondtalanul belemenni egy olyan játékba, amiben elveszíthettem a fejem, az lehettem, aki akartam. Pontosan addig, míg meg nem láttam, s nem fordult velem a kocka. Igen, mint a nagykönyvben, szerelem volt első látásra. Akartam őt, úgy vonzott magához, akárcsak a mágnes a szöget. De felébredt bennem egyfajta félelem is. Rettegtem tőle, hogy kihasznál, így én vettem inkább száznyolcvan fokos fordulatot. Habár cseppet sem voltam megelégedve a döntésemmel, úgy éreztem, így a leghelyesebb. Az pedig, hogy Briant megismertem csak újabb nyomatékot adott a dolgoknak. És amúgy Dylan is tovább lépett. Maia mesélte, hogy valami Cecilyvel jár újabban. Persze örülök a boldogságának, de azért hiányzik. Hiányoznak az éjszakai beszélgetések, a nevetése, a mosolya.

Észre sem veszem, hogy annyira beleélem magam a gondolataimba, hogy már-már mosolygok csak magam elé, míg Brian keze meg nem pihen a vállamon, s felocsúdva ismerős arcot pillantok meg.
- Bemutatom a kedvesemet, Chloe Garciát! - Mondja újdonsült párom, én pedig csak tátott szájjal nézek az ismerős idegenre. - Chloe, ő itt Dylan Cooper és bájos kisérője...
- Cecily Morgan - szólal meg a szőkés hajú, vörös ajkú nő.
- Üdvözlöm Miss Garcia! - Csókol kezet Dylan, amitől elfog a nevethetnék. Annyira édes és egyben idétlen jelenet. Ennek a kettőnek meg mellettünk fogalma sincs a mi kis titkunkról. Ó, igen, Mr. Cooper, mi nagyon is jól ismerjük egymást! Kihívást látok a szemében, én pedig cseppet sem félek a keringőtől. Ó, nem! Nem részesítem ebben a kegyben. - Brian, honnan ismered ezt a gyönyörű hölgyet? - Vonta fel bal szemöldökét, én pedig őrülten izgatott lettem a kérdésre.
- A születésnapomat ünnepeltük, mikor megpillantottam ezt az angyalt a táncparketten. Nem tudtam neki ellenállni. - Vigyorgott Brian, s közelebb húzott magához. Meglepetésemre egy pillanatra lefagyott az arcomról a mosoly, de mikor láttam Dylan féltékeny arckifejezését, átöleltem Mr. Leary derekát. - És te honnan ismered a bájos kísérődet?
- Valójában a barátnője vagyok - köszörülte a torkát Cecily. Dylan szemöldöke ismét az égig szaladt, a vállam pedig rázkódott a visszafogott nevetéstől.
- Mennyi újdonsággal lep meg ez a nap... - sóhajtott bohókásan, mire Cecily oldalba lökte, én pedig tovább kuncogtam az orrom alatt.
- Milyen figyelmetlen vagyok! - Ocsúd fel mellettem Brian és a szőkeség kezéért nyúl. - Brian Leary vagyok!
- Igen, tudom - trillázza az, s fülig pirulva figyeli, miként csókol kezet neki a párom. Dylannel csak összenézünk, mindkettőnk arcára egyszerre ül ki a döbbenet és a megkönnyebbülés, mikor Brian elnézést kér, hogy táncolni vigye Cecilyt.
- Micsoda bájgúnár... - köpi Dylan.
- Csak figyelmes - felelem halkan.
- Figyelmesen táncolt be a bugyidba is? - Súgja a fülembe, én pedig fülig vörösödök a dühtől.
- Seggfej! - Sziszegem.
- Úgy imádom, mikor becézgetsz - dörmög a hajamba, miközben derekamat átfogja, hogy táncolni invitáljon. Romantikus, lassú szám szól, ő pedig kihasználja, hogy teljes testével nekem feszülhessen. Közben egyetlen percre sem hagyjuk egymás figyelmét lankadni.
- Ha tudni szeretnéd, egyetlen ujjal sem nyúlt hozzám.
- Igazán kielégítetlen lehetsz - harap rá a fülcimpámra, amitől egy árnyalatnyit felnyögök. - Szóval én nyúltam hozzád utoljára? Milyen hízelgő!
- Nem annyira, mint gondolnád!
- Szóval azt mondod nem élvezted? - Suttog még mindig a nyakamba. Lehelete lágyan cirógatja a nyakamon a bőrt.
- Nem, cseppet sem! - Hazudom.
- Szóval nem élvezted, mikor csókolgattam a nyakad?
- Nem.
- És amikor a szádat haraptam?
- Nem, semmi.
- És amikor magadban éreztél? Az sem volt semmi? - Lágy csókot nyom a fülem mögé, amitől a lábaim cseppet megrogynak.
- Az talán volt valami - nyögöm alig hallhatóan.
- Dylan, édes! - Rikkant mellettünk Cecily, amitől összerezzenek.
- Igen, Cecy? - Enged el Dylan, s már most hiányzik az érintése. Körbekémlelek, de Briant sehol sem látom.
- Táncolj velem! - Követeli a szőkeség, én pedig hátrább lépek, hogy letelepedjek egy padra. Fogalmam sincs miért, de féltékenység fog el, ahogy látom őket egymáshoz simulni. Igyekszem emlékeztetni magam, hogy az én döntésem miatt alakultak így a dolgok, s elveszek egy pohárka pezsgőt az egyik arra cirkáló pincértől. Isten sem tudja miért, de képtelen vagyok elszakítani a tekintetemet a párocskáról. Egyre inkább forr bennem a düh, s legszívesebben elrántgatnám Cecilyt Dylantől. Ehelyett egyhelyben ülök, pontosan addig a pillanatig, míg Cecy bele nem mászik Dylan szájába, s úgy csókolja, ahogy még zárt ajtók mögött sem illendő. Gondolkodás nélkül pattanok fel, s vállammal Dylannek ütközve lépek el a tömegtől. Berohanok a házba, kiveszem a melltartómba bújtatott telefonomat, s tárcsázom az egyik taxi társaságot. Dylan már a mosdónál kap el, ahol igyekszem magamra zárni az ajtót, de betolakszik, s elállja előlem az egyetlen lehetséges menekülési útvonalat.
- Engedj ki! - Mordulok rá.
- Mi bajod van Chloe? - Kérdezi, s hangjából kihallom az álcázatlan élt.
- Szerinted normális, hogy engem hülyítesz, aztán Cecily szájába mászol?
- Én hülyítelek? Én léptem le másnap reggelre? - Szegezi nekem a kérdést, amitől forogni kezd a gyomrom.
- Semmit nem tettél azért, hogy másképp alakuljon!
- Mit tehettem volna? Elmentél, nem kerestél és azt sem hagytad, hogy én tegyem! Elzártál minden lehetőségtől, pedig én igazán akartam. - Ahogy beszél, hangjából eltűnik az ingerültség, s átveszi valami igazán más, amit nem tudok beazonosítani. - Én még mindig akarom! - Fejezi be, s gyengéden megcsókol. Egy pillanatra ismét a fellegekben járok, élvezem, ahogy ajka különleges táncot jár az enyémekkel, keringőznek jobbra, majd balra, hevesen, aztán lassan. Hajába túrok és érzem, ahogy mindketten felemelkedünk egy másik világ felé, s szikrázó napsütés cirógatja egybeforrt testünket. Aztán pedig minden sötét lesz, s elszakítom magamtól Dylant.
- Nem! - Kiáltom. - Nem játszhatsz csak így! Egyszer Cecily, utána pedig én. Nem vagyok egy ócska kis báb, amit kedvedre felhúzhatsz, mikor nincs más lehetőséged! - Sziszegem, s kirontok az ajtón. Meg sem állok a taxiig, beugrom a hátsó ülésre, s már csak Dylan távolodó alakját figyelem a hátsó ablakban. Dühös vagyok, őszintén dühös.

Mikor végre begurulunk a háztömbünk elé, kifizetem a sofőrt, minden jót kívánok neki, s lekapom magamról a magas sarkút. Egészen besötétedett már, így a villanyokat felkapcsolva robogok fel a harmadikra. A bejáratot kinyitva két levélke fogad a konyhapulton. Az egyik Maiától, a másik pedig Annabethtől, s bennük tájékoztatnak róla, hogy nem itthon töltik az éjszakát. Remek. Nem elég, hogy borzalmas a hangulatom, émelygek, még egyedül is vagyok. Igaz, még mindig jobb így, mint nézni Dylan képét. Levetkőzök, s egy szál fehérneműben bevágódok a tévé elé. Kapcsolgatok csak, míg meg nem szólal a csengő. Ingerülten csoszogok el a köntösömért, belebújok, s az ajtóhoz lépek.
- Mit akarsz? - Tárom ki az ajtót, anélkül, hogy figyelnék arra ki áll ott. Dylan invitálás nélkül bújik befelé, nem is foglalkozva a tiltakozásommal.
- Te teljesen hülye vagy? - Kiáltja el magát.
- Mit képzelsz magadról? - Kiáltok vissza.
- Egyszerűen csak fogd be, Chloe! - Rázza felém a mutatóujját. - Te beszélsz arról, hogy én játszok veled? Tisztában vagy vele, hogy mit tettél velem? Nem elég, hogy ott hagytál, megaláztál!
- Ó, te szegény, szenved a kicsi lelked? - Vágom hozzá az epés megjegyzést.
- Hallgass, Chloe! - Kiabál velem, s közben felém tart. Megrettenek a látványától.
- Ne gyere közelebb! - Figyelmeztetem, de mit sem használ. Nekiszegez a falnak és markába fogja az állam. Erősen tart, nem enged mozogni. Zihálok a félelemtől.
- Tényleg nem akarsz engem? Mondd ki és elmegyek - suttogja remegő hangon. Elengedi az arcomat, keze lehullik maga mellé. Óvatosan megsimítom az állát, mire rám emeli égetően kék szemeit. Közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, ő pedig viszonozza. Hihetetlen érzés, ahogy magához húz, s lágyan a karjaiban tart. Mire feleszmélek már a selyemtakaróm édes érzése fogad, s ahogy a köntös, úgy vándorol le rólam a fehérnemű is, közben pedig egyetlen pillanatra sem szakad el a számtól. Óvatosan húzom le a válláról az inget, míg izmos karjaiba kapaszkodok. Lágyan harapdálja a nyakam, amitől felnyögök. Végül kibújik minden ruhájából, s már csak a selyemtakaró cirógatja felhevült bőrünket. A csípőmet markolja, igyekezve, hogy ne okozzon fájdalmat. Összekócolom a haját, ahogy beletúrok, libabőrös lesz az egész teste. Élvezem, hogy magamon érezhetem az izgalmát.
- Biztosan ezt akarod? - Búgja, s abban a pillanatban szétesik körülöttem a világ.
- Sosem voltam ennél biztosabb - suttogom, mire ismét csókban forrunk össze.

Kisvártatva lemászik rólam, a tárcájában kutat, közben van időm megszemlélni ezt a tökéletes férfit, akit félig-meddig magaménak tudhatok. Az izmos vállait, a hátát, a tökéletes alakját. Hatalmasat dobban a szívem, ahogy rajta legeltetem a szemeimet. Végül megtalálja az óvszert, s visszabújik mellém. Kezeimet a nyakára csúsztatom, s átkulcsolom. Dylan lágy csókot lehel ajkaimra és édes szeretkezésbe kezd. Egész testével nekem simul, a bordáim vonalát simogatja. Szőkés haja nedves az izzadtságcseppektől, de előszeretettel túrok bele egy-egy apró csók között.

- Csodálatos vagy, Chloe! - Morogja halkan a fülembe néhány gyors mozdulat között. Elolvadok attól az édes ízlelgetéstől, amivel a nevem betűit kiejti a száján. Legszívesebben lecsókolnám minden morzsáját az elmondott szavaknak. Hangja a fülemben búg, míg tempót nem vált. Kínoz minden mozdulata, ahogy a bőre súrolódik az enyémen, s testének édes parfüm és szeretkezés illata kúszik be az orromba. Hol az ő, hol a saját ajkamba harapok. Erőteljes mozdulatokkal lök be, abba a feneketlen kútba, amit orgazmusnak csúfolnak. De ez a szó kevés ahhoz, amit érezek. Mintha felrobbanna körülöttem a világ, s egy csillagszórókkal ívelt téren táncolnék. Megannyi sóhaj és mozdulat vesz minket körbe, képtelen vagyok fékezni magam, s bevallom, nem is akarom. Előszeretettel sikoltok bele a vállába, ahogy a csúcsra érek, s élvezettel hallgatom, ahogy a nevemet mormolva átadja magát a gyönyörnek.

Ahogy mellettem fekszik, ugyan az a szó visszhangzik a fejemben. Mámor. Mámorító érzés a tudat, hogy itt van, s az élmény, amit mindketten átéltünk. Egyszerűen nem tudok betelni a kettőnk kapcsolatával.

Valami nyomja a hátam, s mikor kiveszem, konstatálom, hogy a tőle kapott kis unikornis az. Elmosolyodom, s Dylan mellkasára fektetem. Az utcáról beszűrődő fényben is látom, ahogy széles vigyorra húzódik édes ajka.
- Szóval megtartottad - fordul szembe velem.
- Miért ne tettem volna? - Húzom fel a szemöldököm.
- Akkor engem is megtartasz?
- Egy életen át! - Felelek, mire egészen magához húz, s ismét csókolózni kezdünk. Lágyan simogatja mellem vonalát, egészen le a csípőcsontomig. Minden apró érintésnél úgy érzem, mintha áram csipkedné a bőrömet. Még mindketten nyirkosak vagyunk, de ez őt cseppet sem akadályozza meg a csókok kiosztásában. Továbbra is kényezteti a bőrömet, ám ezúttal visszafogottabban.

Alig bóbiskolok el, mikor hallom, hogy elfordul a kulcs a zárban. Valaki hazajött, mi pedig úgy fekszünk itt, mintha nem szeretők lennénk. Mert bármennyire is vonzódom Dylanhez, nekem egyelőre Brian a párom, ahogy neki Cecily. Óvatosan kibújok kedvesem érintése alól, felhúzom a köntösömet és kibattyogok.
- Szia álomszuszék! - Vigyorog rám Annabeth én pedig cseppet megnyugszom, hogy nem Maia érkezett.
- Kicsit halkabban! - Suttogom, ő pedig kérdőn néz rám.
- Úgy festesz, mint aki most mászott ki az ágyból egy alapos hancúr után - állapítja meg. - Ó, ne, ácsi! Brian itt van?
- Nincs - húzom el a számat, mire kikerekedik a szeme.
- Dylan?! - Teszi fel az egyértelmű kérdést, mire kínosan bólogatni kezdek.
- Azta, de rossz vagy - csap rá a fenekemre, miközben besétál a szobájába.

Magamba öntök egy pohár vizet, s visszatérek Dylanhez, aki már öltözködik.
- Elmész? - Kérdezem lemondón.
- Tudod, hogy muszáj - feleli, miközben csókot nyom a homlokomra. - De esküszöm, visszajövök. Ha megígéred, hogy te is.
- Megígérem - mosolygok rá, ő pedig vállára dobja a zakóját. A bejárati ajtóig kísérem, ahol erőteljesen karjába zár.
- Hihetetlenül jól éreztem magam - mondja, én pedig egyetértőn bólogatok. - Holnap hívlak!
- Azt nagyon remélem - folytok el egy ásítást. Szájon csókol, kétszer, s lesétál a lépcsőn, közben pedig mosolyogva vissza-visszanéz.

Annabeth már a nappaliban toporog.
- Ó, te kis cafka! - Neveti el magát, amitől én is kacagni kezdek.
- Beth, azt hiszem kedvelem - vallom be.
- Nem, nem kedveled, odáig vagy érte! Az arcod teljesen kivirult és mosolyogsz, mintha tökéletes lenne körülötted minden.
- Igen, azt hiszem, már tisztán látom az egészet.
- Pontosan mit is?
- Kár volt ebbe Briant belevonnom. Igazán kedvelem Dylant, ahogy ő is engem. Saját magamat kavartam meg a hülye képzelgéseimmel, hogy nem vagyok fontos számára.
- Ezek szerint elhagyod Briant?
- Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan csináljam - sóhajtok, mikor valaki halkan, de erőteljesen kopogtatni kezd a bejárati ajtón. Az első gondolattól vezérelve, miszerint biztosan Dylan jött vissza, szinte repülök az ajtóhoz. Gondolkodás nélkül tárom ki az ajtót.
- Itt hagytál valamit? - Hadarom vigyorogva, ám Dylan helyett Brian meglepett arca fogad.
- Eltűntél. - Hangja ideges, látszólag nem érti a helyzetet.
- Igen... - erősen gondolkozom a válaszon. - Nem éreztem jól magam, így inkább hazajöttem. Nem találtalak, nem akartam a vendégsereg szemeláttára rosszul lenni. - Hazudom, s csak remélni tudom, hogy beveszi a gyenge mesét.
- Jobban vagy, kicsim? - Aggódik értem. Istenem, Brian, kérlek ne tedd!
- Igen, azt hiszem! - Rámosolygok, de kisüt belőle a bűntudat. Ám erre oda sem figyel, csak odalép hozzám, tenyerébe fogja az arcomat és lágyan megcsókol. Teljesen ledöbbenek, ahogy ajka megérinti az enyémet, ledermedt testtel állok előtte. Néhány pillanat után szerencsére elhúzódik, de amit aztán mond, végleg pofon vág.
- Chloe, én tényleg, igazán kedvellek téged! Ha valami bajod esne, én... - elfolytja magában a szavakat, de ökölbe szorul a keze.
- Semmi bajom, Brian, tényleg! - Győzködöm, mire rám pillant azokkal a barna szemeivel.
- Holnap hívlak! - Ígéri, s újabb csókot nyom a számra. Ezt sem viszonzom.
- Jó éjt - mondom erőtlenül.
- Szép álmokat, kedvesem! - Felel, s lerobog a lépcsőn.

Sietősen csukom be magam után az ajtót, s háttal neki lecsúszok egészen a földig. Annabeth velem szemben áll, tátott szájjal pislog. Tapintható a lakásban a feszültség, egyikünk sem képes feldolgozni az imént történteket. Végül térdemre hajtom a fejem és magam elé motyogok.
- Azt hiszem, hatalmas bajban vagyok!

Képek: google