Képzeld el azt a napot, amikor férjhez mész. Aznapra leveszed az ördögi jelmezed, félreteszed a vadócot, a lázadót és egyetlen napra hercegnő leszel. Mert az akarsz lenni!

Főhősünk sem érzett másként. A máskor lázadó, színes tincsekkel bolondított hajú, orrkarikás, tetovált lány csak egy napra vágyott egész életében. Erre. Hosszú, földig érő ruhát akart, hatalmas uszállyal. Hófehér fátylat, apró koronával. Fehér-vörös rózsacsokrot, egy gyönyörű mezőt egy pavilonnal. Mindenhol rózsákkal és szalagokkal, ízlésesen de mesebelien. Aznap azt várta, hogy hercegnő lehessen. Édesapja karon fogja és boldogan, könnybe lábadt szemekkel kísérje végig a pavilonig. Körülöttük a vendégek őszintén, boldogan mosolyogjanak és ejtsenek el néhány könnyet örömükben. S, hogy miért? Mert ez minden nő álma. Életében egyszer érezni, milyen, ha egy napra ő lehet a legfontosabb, a legkülönlegesebb, akire mindenki oda figyel, s lesi minden kívánságát.
Minden tökéletes volt, nem számított, hogy nem jött el mindenki, hogy voltak konfliktusok. Ma nem engedte kiborítani magát. Édesanyja bement hozzá már reggel és felkeltette, megfésülte a haját, majd csókot nyomott az arcára. Pont, mint gyermekkorában. A sminkes belépett az ajtón, majd elkészítette neki a leggyönyörűbb sminket. Mintha egy angyal arcát látták volna feltűnni. Aztán jött a fodrász, aki hosszú hajából gyönyörű loknikat készített, s felhelyezte a tiaráját rajta a fátyollal. Mint egy mesebeli tündér, hercegnő vagy angyal. Mese szép volt, s valódi.
Majd ott állt a tiszteletes előtt. Mellette a koszorúslányai térdig érő vörös bohém tüllös aljú szoknyában, s Ő. Az a férfi, akinek most odaadja az életét, a lelkét és a hátralévő egész életét. A tökéletes. A férfi rámosolygott, zöldes-kék szemei szikráztak a napsütésben. Boldog volt. Boldogok voltak. És őrülten szerelmesek. Életük eddigi legmesésebb perce. A fotós a háttérben kattogtatta a gépet, s igyekezett minél több mozzanatot megörökíteni a jeles eseményből. A gyűrűket a rokonság legkisebbjei hozták, gyönyörű ruhákban. A pár megfogta egymás kezét és remegve de reménnyel telve néztek a tiszteletesre, aki megkezdte beszédét. Síri csend volt, csak az ő hangja hallatszott és kettejük közös, boldog szívdobogása. Majd remegő hangon kimondták a boldogító igent. Egymás szemébe nézve megfogták a párjuk kezét és szépen, lassan, érzelmekkel telve, potyogó könnyekkel felhúzták a gyűrűket. Mindenki ujjongni kezdett, nevettek, szikrázott a mező az örömtől és a meghatódottságtól. S megcsókolták egymást. Sosem voltak még ennyire boldogok. Igen is, az álmok valóra válhatnak, csak tennünk kell értük. Az Ő álmuk valóra vált. Vajon mi is képesek vagyunk erre? Minden bizonnyal. Az igazán tökéletes dolgok csak számunkra azok, s a tökéletességünket csak belülről érezhetjük igazán. Mindannyian különleges momentumai vagyunk ennek a világnak, nekünk kell érezni, hogy hol és ki mellett van a helyünk. Ők megérezték, s számukra a világ azóta tökéletes. Új kaput nyitottak a boldogság felé, s immár ketten járják végig az életnek nevezett göröngyös utat.